in

Végső búcsút vettek Psota Iréntől

Psota Irént megkérdőjelezhetetlen tehetsége, különleges személyisége, művészi sokoldalúsága, hiteles alakításai már életében legendává tették – fogalmazott búcsúbeszédében Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A február 25-én életének 87. évében elhunyt művészt, Budapest díszpolgárát méltatva hangsúlyozta: Psota Irén színészként és emberként is egyaránt fogalommá vált.

Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója emlékeztetett arra, hogy csaknem 30 évig volt a teátrum társulatának tagja Psota Irén, akinek tehetsége nem ismert műfaji korlátokat. “Ugyanolyan tökéleteset nyújtott prózában, mint a zenés műfajban” – tette hozzá az igazgató.

Almási Éva színésznő Psota Irén szavait idézve úgy fogalmazott, hogy “mi színészek rohangálunk egy arénában, és a hátunk már tele van tűzdelve színes szalagos pengékkel, úgy nézünk ki, mint egy csodálatos tarka bokor és nem is tudjuk, hogy nem élünk, de még mindig rohanunk”.

Bővebb ITT Psota Irén búcsúztatásról

– MTI –

Szólj hozzá!

Venczel Vera 70 – érdekességek a színésznőről

“csodáltam életerejét és keménységét” – Psota Irén nyugodj békében