in

Széchenyi-évet hirdet a Széchenyi-család

Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke a 2021-es esztendő elején hivatalosan is meghirdette a Széchenyi-évet. A Széchenyi-család tagjai azt szeretnék, ha az általuk kezdeményezett kulturális programsorozathoz minél többen csatlakoznának, ugyanis szeptember 21-én ünnepelhetjük a legnagyobb magyar születésének 230. évfordulóját.

Gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi István 1791. szeptember 21-én született a Nemzeti Múzeumot alapító gróf Széchényi Ferenc és a magyar költészetért különösen rajongó gróf Festetics Julianna hatodik gyermekeként. Széchenyi István nevéhez fűződik többek között a Nemzeti Kaszinó, a Magyar Tudományos Akadémia, az Óbudai Hajógyár megalapítása, a Lánchíd megalkotása, a vasútfejlesztés, a balatoni gőzhajózás megteremtése, a Tisza-vidék árvízmentesítése. Az ő kezdeményezésére nyílt meg 1837-ben Pest-Buda első magyar nyelvű színháza, mely 1840-től a Nemzeti Színház nevet viselte. Eszméi és tettei alapján Kossuth Lajos méltán nevezte Széchenyit a legnagyobb magyarnak, akinek politikai szerepvállalásaival oroszlánrésze volt a modern Magyarország megteremtésében. Széchenyi István gondolatai talán ma is legalább annyira aktuálisak, mint a reformkorban. Széchenyi Tímea szerint a szocializmus évtizedei a magyar önépítésben súlyos szellemi hanyatlásokat okoztak, s a rendszerváltozás utáni acsarkodások nagyobbrészt ezeknek a vakláló megtorpanásoknak az evidens következményei. Mint fogalmazott:

– Ha a magyar ember a magyart a magyarban nem tiszteli, akkor semmit sem tisztel igazán, s megbecsülést sem érdemel. A Széchenyi-év meghirdetésével a Széchenyi-család arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a Kárpát-medencében soha nem volt még akkora szükség a szellemi összefogásra, mint most! Össze kell fognunk gyermekeink szép jövőjéért, és azért is, hogy a lélekben lerakódott megbántódásokat az egymást elfogadó gesztusokkal orvosoljuk!

A Széchenyi-év számos kulturális eseménye közül az egyik legfontosabb az, hogy a Gróf Széchenyi Család Alapítvány a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlappal közösen az idén is (immár harmadik alkalommal) útjára indítja az egész Kárpát-medencei ifjúságot mozgósító Stádium-díjat, és megszervezi az ahhoz kapcsolódó Széchenyi-tábort. Augusztusban ismét megrendezik a Magyar Történelmi Családok Emléknapját, melynek egyik kiemelt témája lesz a Hortobágyra internált magyar arisztokraták sorsának felidézése. A Nemzeti Múzeum közreműködésével ebben az évben is több alkalommal lesz Széchenyi Meeting, melynek keretében a kisebbségi sorsban élő magyar családok helyzetének aktuális problémái kerülnek górcső alá. A Gróf Széchenyi Család Alapítvány és az Óbudai Egyetem évek óta közösen tartja fenn a Széchenyi Szabad Akadémiát, melynek konferenciái ez idáig elsősorban a magyar tudományos életre koncentráltak. Az idén nemzetközi tudományos konferenciák megrendezésére is sor kerül, elsősorban hazánk és az Európai Unió gazdasági kapcsolatainak bemutatásáról.

Fazekas István, Jókai-díjas drámaíró, a tavaly nyáron megalapított Széchenyi István Történelmi Vándorszínház igazgatója elmondta, hogy április elejétől tervezik az Árva Bethlen Kata, a Pilátus éjszakája, az Ámokfutó idők, a Ceaușescu utolsó napjai, a Zrínyi Ilona és A pillanat érkezése című történelmi drámák, valamint Deák Mór és Dinnyés József közös zenei estjének folyamatos utaztatását.

A Széchenyi-év programsorozata ünnepélyesen 2021. január 15-én kezdődik el, amikor is Mónus József, többszörös világrekorder hagyományőrző íjász a Lánchíd pilléréről a Széchenyi-íjjal kilövi a magyar összefogás erejét jelképező nyílvesszőt. A Széchenyi-család tagjai azt szeretnék, ha az általuk szervezett kulturális programokhoz minél több civilszervezet és magánszemély csatlakozna. A Gróf Széchenyi Család Alapítvány ebben az évben is kiosztja majd az Év Széchenyi Vállalkozása Díját és a Széchenyi Örökség-okmányát.

Szólj hozzá!

Pikali Gerda: “Én kiváló szakemberhez járok, aki….”

Az üzleti kommunikáció titkai