A tájékoztatót Benkó Sándor fia Benkó Sándor tette közé, amit változtatás nélkül közlünk.
„Kedves Barátaim, Ismerőseim, Benkó rajongók, dixieland zenét szerető közönség!
Akik engem ismernek, pontosan tudják, mennyire szerettem édesapámat, milyen tragédia számomra elvesztése. Azzal is tisztában van a környezetem, hogy szinte a halála napjától azon munkálkodom , hogy az emlékét és a ránk maradt zenei hagyatékát méltó módon megőrizzük.
Éppen ezért eddig úgy gondoltam, hogy ennek a levélnek a megírására nem lesz szükség, de az élet rácáfolt. Sajnálatos módon a néhai zenekar egyes tagjainak részéről olyan méltatlan, az igazságot alapjaiban nélkülöző és kegyeletsértő állítások hangzanak el egyre gyakrabban, melyekre ezúton szeretnék reagálni.”
„Édesapám nem akarta, hogy az ő irányítása és felügyelete nélkül a Benkó Dixieland Band tovább működjön, nem is bízott meg ezzel senkit. A zenekar vezetését, a fellépések szervezését idősebb kora ellenére teljesen egymaga végezte, miután az „utolsó” zenekari felállásban nem látott olyan zenészt, akire szívesen rábízta volna a zenekart. Megítélése szerint egyrészt nem volt olyan tag mellette, akit minden szempontból alkalmasnak tartott erre a feladatra, másrészt – ami talán ennél is fontosabb – megbízott benne, hogy azt az ő elképzelései szerint vinné tovább – mint ahogyan azt az elmúlt hónapok történései is bizonyítják. Ezért a Benkó Dixieland Band édesapám – az utolsó alapító tag, a zenekar emblematikus vezetője, akivel a zenekart mindig is azonosították – halálával egyszer és mindenkorra megszűnt. Nem csak a név, hanem maga a zenekar is. Aki mást állít, az nem mond igazat, a közönséget, a zenekedvelőket vezeti félre annak érdekében, hogy a Benkó névvel tegye eladhatóvá magát. ” – áll a tájékoztatóban.
Édesapám halála után nagyon nehéz helyzetben voltunk
„Azt is valószínűleg csak kevesen tudják, hogy a néhai zenekar tagjai közül mára mindössze egyetlen fő mondhatja el magáról, hogy az együttes sikereit biztosító hosszú évek munkájának részese, az „aranycsapatnak” tagja volt, de ő sem alapító tag, a zenekarhoz csak később csatlakozott. A többi „hátramaradt” tagnak a kiemelekedő hazai és nemzetközi sikerekhez, az együttes fénykorához, az első közel 50 évhez már semmi köze sincs, csupán édesapám választásának köszönhetően, kényszerű cserék eredményeként kerültek a zenekarba az elmúlt években a korábbi zenekari tagok kiöregedése és több esetben sajnálatos halála miatt. Édesapám halála után nagyon nehéz helyzetben voltunk, mert egyrészről tudtuk, hogy vannak még olyan zenekari kötelezettségek, melyeket teljesíteni kell, másrészről azzal is tisztában voltunk, hogy a „hátramaradt” hat zenésszel édesapám akarata szerint a Benkó, illetve a Benkó Dixieland Band név alatt nem folytatódhat semmilyen munka. Mindemellett azt is tudtuk, hogy édesapám már régebb óta változásokat tervezett a zenekari tagok körében, amire végül kizárólag halála miatt már nem volt lehetősége.” – folytatták.
„Arra azonban egyikünk sem számított, hogy a zenekar tagjai minden morális szempontot nélkülözve, már a halálát követő héten, a gyászunkat figyelmen kívül hagyva ultimátumot fogalmaznak meg a családunk felé, hogy amennyiben a decemberi fizetésüket nem kapják meg azonnal – noha még több fellépés is hátra volt -, akkor a további, már lekötött koncerteken nem lépnek fel. A Hospice Alapítvány javára rendezett karitatív újévi koncerten is csak pénzért voltak hajlandóak fellépni, kiemelt gázsit kérve az általuk előnyben részesített klarinétos részére, aki édesapám életében nem az első helyen szerepelt, amikor a helyettesítése vált szükségessé. Így ezt a fellépést is a család finanszírozta.
A történtek ellenére, illetve ismerve a zenekar tagjainak anyagi hátterét, erkölcsi kötelességünknek éreztük, hogy a zenekart jelentős anyagi áldozatvállalás mellett is ne hagyjuk magára. Sőt a Benkó Dixieland Band és a dixieland zene rajongói miatt azt sem vetettük el, hogy édesapám akaratát mindenkor szem előtt tartva, megvizsgáljuk annak lehetőségét, hogy zenéje az általa képviselt stílusban és formában fennmaradhasson.” – tették hozzá.
Az a korszak egyszer és mindenkorra végleg lezárult
„Azonban már ekkor világos volt számunkra, hogy amennyiben lesz is valamilyen folytatása a zenekarnak, az nem az eredeti néven és felállásban lesz, ahogy azt édesapám is akarta. Az a korszak egyszer és mindenkorra végleg lezárult, csak egy új dologban lehetett volna gondolkozni, egy olyan zenész vezetésével, aki korábban ugyan nem volt tagja az együttesnek, de akiben édesapám megbízott és akire utódjaként tekintett a dixieland világában.
A zenekari tagok megoldották a dilemmánkat: kész döntés elé állítva a családot, édesapám zenekarának, illetve az azt működtető családi cégnek egyoldalúan, még januárban írásban felmondtak. Később saját írásban rögzített döntésüket figyelmen kívül hagyva, a család kizárásával, a családi nevünket használva akartak mégis tovább zenélni, noha az új formáció se a tagok, se a követni kívánt zenei koncepció, se a szervezés és működés tekintetében nem egyezett meg azzal, mint amit édesapám életében fontosnak tartott és megkövetelt. Az eredeti koncepciótól való eltérést maguk a zenekari tagok is hangoztatják.
A család édesapám emlékét, a Benkó név megőrzését már a halálát követően egy róla elnevezett alapítvány formájában kívánta megőrizni, melynek célja a zenei hagyaték feldolgozása mellett a tehetséggondozás, a fiatal zenészek támogatása.” – közölték.
„A Benkó Sándor Művészeti Alapítvány létrehozatala egyben erkölcsi kötelességem is. Édesapám hagyatékának áttekintése során ugyanis olyan iratok kerültek elő, melyek egyértelműen azt bizonyítják, hogy halála előtt egy hasonló alapítvány elindítását tervezte, amelynek alapító okiratában halála esetére engem jelölt meg utódjául. Ennek a munkának az egyik első gyümölcse a VII. Ózdi Jazz Parádén megrendezésre kerülő Benkó Sándor emlékkiállítás.
Ezúton kérünk mindenkit, aki édesapámat szerette és tisztelte, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a személyét és hagyatékát ne érhesse a továbbiakban méltatlan támadás.”
