Eltemették Tolnay Klári színésznőt – számolt be az MTI 1998. november 6-án.
A hozzátartozók, a pályatársak, közéleti személyiségek és a tisztelők százai kísérték utolsó útján Tolnay Klári kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művészt Budapesten a Farkasréti temetőben.
Mikolay Bálint római katolikus lelkész, a Makovecz ravatalozónál tartott búcsúztatáson megemlékezett arról, hogy Tolnay Klári egész életét a vallás gyakorlása mellett élte le. Emlékeztetett arra, hogy a művésznő fiatal éveit apácák között töltötte, és ő maga is az Úr szolgálatára készült.
“Köszönjük neked Tolnay Klárit Mindenható, mert egy olyan ajándék volt ő, egy olyan karizma, amit nemcsak nekünk adtál, hanem rajta keresztül mindannyiunknak, az emberiség valamennyi tagjának” – mondta a lelkész a ravatalnál.
Ádám Ottó rendező a pályatársak nevében szólt: Tolnay Klári előtt most hosszú út áll, ahol talán vigaszt talál, gyógyírt, “Cseresznyéskert” fáit kivágják, csak a favágók tompa csapásait
hallani – jóllehet a valóságban nem, de a képzeletünkben ez játszódik le elvesztésével – mondta.
Tolnay Klári ismerte a – szeretet adni – parancsát, az egyoldalú jóságot és a mindennapi újrakezdést. Erre építette szélcibálta magányát, szobányi béke csendjét, amiben megbújhatott, és ahol összegyűjthette azt a maroknyi ragyogást, amivel aztán este megajándékozta rajongóit – emlékezett Ádám Ottó.
A drágán vett tartás tette képessé arra, hogy szeretetet és vigaszt árasszon maga körül, hogy újra és újra elvarázsolja környezetét, személyiségének erős jelenlétével, tehetségének, gazdag sugárzásával, és hogy megajándékozza a világot színészbirodalma minden kincsével – zárta megemlékezését Ádám Ottó.
Utoljára szólók hozzád nyilvánosan
“Utoljára szólók hozzád nyilvánosan, azonban nyilvánosan csak, mert még sokat fogunk beszélgetni itt, vagy ott fenn, ha majd én is és a többiek is oda jutunk” – mondta Sinkovits Imre, a sírhelynél tartott búcsúbeszédében.
“Kérlek téged és a gyászoló tömeget, hogy ne várjatok tőlem nekrológot, mindenre kiterjedő méltatást, gyászbeszédet, végső búcsút, mert búcsúzni attól kell, aki végleg elmegy. A halál nem az élet vége, csak a sorsé, mint ahogyan azt Keresztury Dezső is mondta” – emlékeztetett szavaival Sinkovits Imre.
“Te, a XX. századi magyar színjátszás Dérynéje “átléptél” sírodon, mint az Ember tragédiájában Éva, a Londoni színben. Életed szolgálat volt, ahogy magad is vallottad nem oly régen egy interjúban, szolgáltad a közönséget, színházban, filmen, pódiumon, drámában, vígjátékban, zenés komédiában egyaránt, minden sztáros allűrtől mentesen” – mondta Sinkovits Imre.
A ravatalnál a Madách Színház, a Vígszínház, a Nemzeti Színház, a szolnoki Szigligeti Színház, valamint közélet személyiségek álltak díszőrséget.
A koporsó körül egy-egy szál sárga rózsával művésztársak álltak, köztük Törőcsik Mari, Almási Éva, Für Anikó, Kaszás Attila, Sztankay István, Koncz Gábor, Zenthe Ferenc, Gálvölgyi János, Eperjes Károly, Psota Irén.
Ugyancsak a koporsó mellett állt Hámori József kultuszminiszter, Várhegyi Attila politikai államtitkár, Schiffer János főpolgármester-helyettes.
