Jöjjön Tóth Árpád: Kincs verse.
Emléked már oly ódonan aranylik…
S ha este véle búsan bíbelődöm
Már úgy csillantja lelkem, mint nagy, antik
Gyűrűjét agg kéz, reszketőn s tünődőn…
Forgatná még a bűvös gyűrűt bágyadt
Lelkem s várná, hogy mint gigászi szolgák
Jelenjenek elém a régi vágyak:
De egy se jő már s nem röpítnek hozzád…
S egy este majd, még úgy mered setéten
Rám sok nyűtt emlék, mint hol búsan éltem:
Tört bútorok az olcsó s vak szobákban,
Lelankad lelkem karja bánatában
S a kincs kisiklik ájult ujja közzül
S sötét lomok közt lassan messzegördül…
The post Tóth Árpád: Kincs appeared first on Meglepetesvers.hu.
Szólj hozzá!
