Tóth Krisztina versei – ezeket érdemes elolvasni
Tóth Krisztina 1967-ben született Budapesten. 1992-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A kortárs francia irodalom jeles fordítója, több hazai és nemzetközi díj birtokosa, 2000-ben József Attila-díjat kapott.
Tóth Krisztina – Szerelmesvers
Csalóka most az évszak lombszûrõje, a fénysáv.
Átitat mindent a lényébõl áradó.
Ha visszanéz, párás szemembe néz át.
Az õszelõ, fényétõl lassan fáradó.
Mindig is lenyûgözött a lényén átsugárzó.
Otthonosság, ha lehet így, mikor a zebrán.
Megy át, mikor a sárga fényben játszó.
Úton ha megy, esõ csíkozta membrán.
Szerdán fogorvos, lombgyökér nõ az álom.
Mélyén, ott is a lényébõl áradó.
Fény, fény, a rothadó erdõt látom.
Mindig is lenyûgözött a mindent átható.
Pusztulás, rothadó fogai közt feküdni.
Erdõ lehet, csalóka évszak fénye.
A lombszûrõn át lent az álom mélye.
Ahogy a fényt az úton összegyûjti.
Tóth Krisztina – Dosszié
Nem fájt? Figyelsz egyáltalán?
Nem figyeltem. Néztem hanyatt a kanapén, hogy
süt át a fény a színes karikákon:
mint egy templomban, sárga, kék, piros
ólomüveg: lakásban ilyet sose láttam.
Sietni kellett, ötre jött az anyja.
Letolt gatyában ugrált utánam,
a kádban guggoltam, õ a csaphoz állt.
Szerintem is klassz. Reggelenként a legszebb.
Tizenhat voltam, eltelt még tizenhat,
mellettem állt a piros hetesen:
…az ólomüveg, tudod, az ebédlõ
és a nappali közt, azt ugye meghagytátok?
…dehogy hagytuk. Azt még apám csinálta,
színes dossziék a két ablak között,
a vállalattól hozta haza õket…
…én most leszállok, metróval megyek.
Mért leplezõdnek le mindig a csodák.
Mikulás. Gólya. Most meg ez.
Tóth Krisztina – A végvár
Vágott egy ablakot a kéziperzsán,
hogy azért ne üljek ott a sötétben.
Z. nagyfiú volt, én meg kisgyerek:
alig vártam, hogy ellenség lehessek,
és foglyul ejtsen végre engem is.
A mamája a sulinkban tanított,
nagy rend volt náluk, könyvek, porcelánok,
a hallból hordtuk át a székeket.
“Mondd el saját szavaiddal, hogyan
ostromolták a törökök a várat!”
Z. mára tökkopasz, mint a janicsárok, és a
tizenöt sugárkezelés után
elment a hangja is, hiába tátog,
nincsenek saját szavai.
Tóth Krisztina – Néz
Bámul, takaróminta-arc,
úgy néz, beletelik a hold,
bele a gyerekkor, sárga hordó,
alján esõvízírta szó,
végtelen nyarak üledéke,
elázott kert és száradó kert,
fényszem a lombok közt, opál
macskaszem, szõlõszem,
emlékidõben emlék-
szem, néz.
The post Tóth Krisztina versei – ezeket érdemes elolvasni appeared first on Meglepetesvers.hu.
