in

Olasz és magyar agrárgazdasági kapcsolatokról egyeztettek Mosonmagyaróváron

Komoly együttműködési lehetőségekről tartott értekezletet Mosonmagyaróváron az Óvártej Zrt.-nél Dr. Nagy István, agrárminiszter; Weidel Walter, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Budapest és Pest megye területi felelőse; Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kuratóriumi elnöke; Stefania Speziani, a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara főtitkára és Carlo Volpe, az Óvártej Zrt. ügyvezető igazgatója.

Az Óvártej üzemében szakmai megbeszélést tartottak a vendégek, amely során megvitatták közös céljaikat az agrárium és a vidékfejlesztés területén, és kijelölték azok megvalósításának jövőbeli lépéseit. Az egyeztetés szünetében a résztvevők betekintést nyerhettek hazánk egyik legrégebbi, több mint száz éves sajtgyárába, amely a kor legmagasabb igényeinek is megfelel, ennek köszönhetően az Óvártej termékei közkedveltek egész Európában. A vállalat a tejet a magyar gazdaságoktól vásárolja, ezért munkája az agrárgazdaság fontos részét képezi.

Dr. Nagy István, agrárminiszter elmondta, jó látni, hogy a Széchenyi család mennyire elkötelezett a magyar mezőgazdaság mellett. Úgy véli, közös történelmi örökségük ápolása erkölcsi kötelességünk.

Széchenyi Tímea elárulta, milyen céllal jött létre a megbeszélés:

– A Gróf Széchenyi Család Alapítvány a legnagyobb magyar, Széchenyi István születésének 230. évfordulója alkalmából emlékévet hirdetett 2021-re. Ezért a Széchenyi hagyaték több területével is intenzíven elkezdett foglalkozni az alapítvány, így kiemelten fontosnak tartja az agráriumban és a vidékfejlesztés területén dolgozók támogatását, munkahelyük bemutatását és ösztönzését. A Széchenyi-év kulturális eseményei közül az egyik legkiemelkedőbb az immár harmadik alkalommal útjára indított, az egész Kárpát-medencei ifjúságot megszólító Stádium-díj. Gróf Széchenyi István unokaöccse, Gróf Széchényi Pál, földművelési-, ipari- és kereskedelmi miniszter példájából merítve az alapítvány  küldetése többek között a nemzetközi kapcsolatok kialakítása és építése, az agrárium, a gasztronómia és a kereskedelem fejlesztése érdekében. A céljaink elérésében kiemelkedő együttműködő partnerünk a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara, akikkel már sok közös projektet hajtottunk végre, és ezek folytatását ebben az évben is tervezzük – mondta a kuratóriumi elnök, aki a tervekről is beszámolt:

– Az elődeink hagyományait követve szeretnénk építeni, gazdagítani a magyar nemzetet, példát mutatva az ifjúságnak, megismertetve velük a vidéki élet, a gasztronómia, az agrárium szépségeit. Fontos számunka, hogy a fiatalok ismerjék meg a termelők áldozatos munkáját, és hogy az ételeink, alapanyagaink honnan származnak. A 230 éves jubileumra tekintettel a család nagy projektek megvalósításába kezdett bele, többek között egy nagyszabású ökölvívó gálát rendezünk, hiszen az ökölvívást Széchenyi István honosította meg hazánkban, terveink között szerepel Simonpusztán a Széchenyi lovasverseny megszervezése is. De nem feledkezünk meg a már hagyományosnak mondható ifjúsági táborainkról sem, amelyeknek témája a művészet, a kézművesség és a hagyományőrzés lesz. Büszkék vagyunk, hogy az agrárium és a vidékfejlesztés területén megvalósuló programok szakmai partnere Dr. Nagy István, agrárminiszter úr és az Agrárminisztérium – részletezte Széchenyi Tímea.

 

 

Szólj hozzá!

Tóth Krisztina versei – ezeket érdemes elolvasni

A biztonságé a főszerep a nyárra tervezett gyerektáborokban