Vándor Éva emlékezett a tegnap elhunyt Józsa Imrére.
Józsa Imrét, a Jászai Mari-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével is kitüntetett színművészt búcsúztatják színésztársai.
A számos emlékezetes film- és szinkronszerep mellett közel negyven esztendeje (1978 óta) volt a József Attila Színház társulatának tagja, 2011-es alapítása óta pedig oszlopos tagja volt az infokommunikációs akadálymentesítéssel játszó HADART Színháznak is.
Kollégája és barátja Vándor Éva búcsúztatja a színművészt.
Vándor Éva, Jászai Mari-díjas színművésznőnek, a HADART Színház tagjának Józsa Imre volt az ideális partner:
„21 évet töltöttem a József Attila Színházban, ő közel negyvenet. Ő már ott volt, amikor én odamentem, úgy fogadott, mintha a testvére lennék. Bizalmas barátok, összetartó kollégák voltunk. Sokat beszéltünk, az életről, a színpadról, rengeteg szerepet játszottunk együtt, volt a fiam is, volt a szeretőm is, mindenféle szituációt megértünk együtt. Nagyon lelkiismeretes volt, vele mindig meg lehetett beszélni, mit és hogyan csináljunk a színpadon. Ha lehet valakire azt mondani, hogy ideális partner, akkor ő az volt. Az ember nagyon sok mindenkivel dolgozik ebben a szakmában, de olyan igazi ideális partner nem sok van. Nekem ő az volt, és remélem, én is az voltam neki. Szerethető, édes ember volt, az életben is és a színpadon is. Mindig volt valami vicce, de ahogy szoktuk mondani „a humorban nem ismerek tréfát” – ez volt rá jellemző. Mindig mindent komolyan vett, kidolgozta, előadásról előadásra, estéről, estére, mindig továbbfejlesztette a szerepét.
Nagyon sokat gondolkodott a szerepein, de mindent leginkább a szívéből oldott meg. Még akkor is, amikor humoros figurákat formált, mert nagyon komolyan vette a hivatását. Minden humoros darabba belecsippentett egy kis tragédiát, ahogy minden tragikus szerepében ott csillogott a humor is. Ebben az eszenciában tartani egy-egy szerepet, ez az, amit a mesterségünk csúcsának hívnak, ez a legkifinomultabb színészet. Nagyon szeretett szinkronizálni is, a hangja ott cseng a közönség szívében. Alázattal és precízen dolgozott, sokat foglalkozott azzal, hogyan legyen egy-egy szerepe magától értetődő és természetes, mégis műalkotás, de felismerhetően emberi. Hatalmas amplitúdókkal bírtak az érzelmei mind a színpadon, mind az életben. Nagyon fog hiányozni, sőt már most is hiányzik! Betöltetlen marad ez az űr…”
Józsa Imre, nyugodj békében!
