Verses mese ovisoknak – Itt megtalálod!

Verses mese ovisoknak – Itt megtalálod!

Aranyosi Ervin: A szívek szabója

Élt egy szabómester, szíveket foltozott.
Hozzá a sok ember, sok-sok munkát hozott.
Mert a szép szívüket sok sérelem érte,
s bár a szabó bérét vastagon megkérte,
ki sem látszott sajnos, a temérdek munkából,
s a szabóműhelytől egy nap sem volt távol.
Nagyon unta pedig e monoton munkát.
Mindig csak ugyanaz! Hidd el, te is unnád!
Kíváncsi lett tehát, a szívet mi bántja,
mi okozza vesztét, mért romlik el pántja?
Hová lesz belőle a sok tiszta érzés,
mért ül ki színére megszakadás, vérzés.
Miért változik meg mesés dobbanása,
s amikor kiürül, a csend koppanása
mért okoz fájdalmat, úgy hogy belé szakad,
ez a sok fájdalom, vajon miből fakad?
Egy napon úgy döntött, utána jár végre,
miért fáj a sok szív, miért hullik vére.
Letette a munkát, bezárta a boltot,
s indult, hogy megnézze, a szív mért nem boldog.
Álruhában járta végig a világot,
feljegyezte sorban, amit útján látott.
Sok magányos szívvel hozta össze sorsa,
amiből hiányzott a szeretetmorzsa.
A hit, a bizalom elfogyott belőlük,
szeretetlenséget láthatott csak tőlük.
Haraggal és dühvel, méreggel bélelték,
nem csoda, párjukat sehogyan sem lelték.
Irigység és önzés, félsz uralta őket,
látott férfiakat, hitet vesztett nőket,
a szívük mélyéről, a szeretet hiányzott,
szomorúság, bánat mételye virágzott.
Mind a pénzt hajszolta, s jónak lenni féltek,
bezárták szívüket, s mind maguknak éltek.
Kedves ölelésben sohasem volt részük,
elromlott motorjuk, legfontosabb részük.
És a szabó tudta, szükségük van másra,
nem csak szívcserére, vagy kijavításra:
a sok embert inkább tanítani kéne,
a szeretet tudása mindükre ráférne.
Nem aludt éjszaka, s mit hozott a reggel?
Körülvette magát sok-sok kisgyerekkel.
Árva kis lelkeket fogadott magához,
és ekképpen kezdett újra a dolgához.
Minden megfoltozott szívhez járt egy gyermek,
aki akkor boldog, ha reá figyelnek.
Hitte hogy a jó szív csak azon fog múlni,
képes-e gazdája a gyermektől tanulni.
Mert a kisgyerekek tiszta szívvel élnek,
szeretetet adnak, ölelést cserélnek,
mosollyal, hálával gyógyítják a szívet,
tőlük lesz boldogabb, nyíltabb a tekintet.
És Ők nem csak adnak, szeretetet várnak!
Otthonban, és szívben meleget csinálnak.
Örömmel lelkedet szép fehérre festik,
s meggyógyul a szíved, ha figyelsz rá estig.
Mert, ha az emberek megtanulnak adni,
és begyógyult szívük képes befogadni,
mikor egész évben van öröm-ajándék,
s nem csak karácsonykor ébred fel a szándék,
akkor szív-szabóra soha nem lesz szükség,
szeretettel telve a szép szívek büszkék.
Végre, a jósággal telik meg világunk,
mikor egész évben csupa jót kívánunk!

—

Aranyosi Ervin: Hóember születik

Hófehér hópihék szállingózva hullnak.
Bokrok, fák, háztetők fehérbe borulnak.
Az utat, a járdát vastag hó takarja.
Csak szél úrfi játszik, itt-ott felkavarja.
Lám, nyílik egy ajtó, vidám ricsaj támad,
apró gyereksereg indul a világnak.
Ők még óvodások, várták már a havat,
remélik, hogy könnyű, puha, s könnyen tapad.
Felöltöztek szépen. Kesztyű, kabát, sapka.
Sál került nyakukba, csizma lábaikra.
Kell is a védelem, kinn a nagy hidegben.
Vidám várakozás csillog a szemekben.
Óvónéni is jön, – együtt szőttek tervet,
– hogy egy hóemberbe “életet lehelnek”.
Apró kesztyűs kezek havat markolásznak,
próbálják formálni. Kesztyűs kézzel bánnak,
a friss. puha hóval, ami összetapad,
s láttán a sok ovis mosolyra is fakad.
Apró hógömböcskék vannak a kezükben,
s rögtön huncutságok járnak az eszükben.
Megdobom a Jancsit, – gondolja Juliska
a Pirit, a Petit, – hosszú lesz a lista.
Repül a hógolyó, s jön a válasz rögtön,
hócsatában bátor a nagyobb, s a pöttöm.
A szemek csillognak, arcok kipirulnak,
hóból készült golyók egyre szállnak, hullnak.
A nagy hócsatának sose lenne vége,
de a hóembert is építsük meg végre!
– Szól az óvónéni – s egy hógolyót görget.
Hó, amerre elmegy, már nem lepi a földet.
A golyóra tapad. Nő az “istenadta”,
nem kis hógolyó már, hanem egy nagy labda.
– Gyertek, segítsetek, alig bírom tolni!
S lám a kis lurkóknak nem kell többször szólni.
Tolják, kerekítik, át sem érné karjuk.
– Megnő a hóember, ha nagyon akarjuk!
Kész van az első gömb, – Ez lesz majd a lába,
ezen jön jövőre velünk iskolába.
– Gyúrjuk meg a törzsét, induljon a henger!
Újabb gömbbel bővül az épülő hóember.
Törzsére nagy fej kell, – Hóember ezt kapja!
– Nehogy rácsússzon a nagy vödör kalapja!
Sárgarépa az orr, fekete szén szemek,
ügyesen felrakják, apró, kesztyűs kezek.
Szájat is rajzolnak, hogy tudjon beszélni.
De míg karja nincsen, addig nem fog élni.
Gyúrnak neki azt is, törzséhez tapasztják.
– Jaj, a cirok seprűt, az ajtónál hagyták.
Az is előkerül és nagy sikert arat.
Kell, hogy a hóember söpörje a havat.
Elkészült a nagy mű, szépen körbeállják,
titokban a fiúk Őt is megdobálják.
De nem árt meg neki, sőt, mintha nevetne,
úgyis az a vágya, hogy gyerek lehetne.
A délelőtt elszállt, ebéd várja őket,
beterelik szépen a “hó-építőket”.
Be nem áll a szájuk, annyi volt az élmény.
Kint meg egymagában füstölög a kémény.
A hóember körülnéz, – nem alussza álmát,
birtokba veszi a havas birodalmát.
Reménnyel szívében a holnapot várja.
Ha lesz még elég hó, neki is lesz párja.

—-

Aranyosi Ervin: Az egér és az alma

Apró kis egérke talált egy nagy almát.
Ezzel legyőzheti éhsége hatalmát.
Néhány napig jó lesz az alma ebédre.
Minden nap jól lakik végre az egérke…
Büszkén gurította, hazafelé futva,
ám a kerek alma nem fért be a lyukba.
Kicsi volt a nyílás, hatalmas az alma,
apróra szétrágni, mikor lesz alkalma?
Mert a macska les rá, kint lenni veszélyes,
mikor a fenevad egérhúsra éhes.
Ám ha segítséget kér más egerektől,
osztozni is illik, s fogy az alma egyből!
Mit lehet hát tenni? Ezen gondolkodott,
s közben megéhezett, hát hozzá is fogott.
Így az alma héját körbe, mind lerágta,
így már betolhatta apró odújába.
Csakhogy az egérlyuk megtelt az almával,
egérke kint maradt a riadalmával.
– Jó, az alma megvan, de ő hol fog lakni,
hol fog az almával kettesben maradni.
Aztán jött egy ötlet, az jutott eszébe,
nem túl messze lakott egy kedves egérke,
aki tetszett neki, kit szívesen látna,
úgy döntött elhívja almavacsorára.
Fel is kerekedett, már a szíve hajtja,
másik egérlyukat rejt a szomszéd pajta.
Az egérleányzó ott lakott magában,
várta a hercegét egérpalotában.
Egerünk sem volt rest, bekopogott szépen,
szép szerelem lobbant, apró kis szívében.
Ha az egérlányka ezt majd viszonozza,
esküvőjük napját még közelebb hozza.
Ha egy szív felizzik, azaz lángra lobban,
jobb ha érzéseit nem tartja titokban.
Jött hát a lánykérés, az egyenes beszéd,
egerekhez méltón, megkérte a kezét.
Így lett hát valóság a kettőjük álma,
meg is volt a lagzi, nagyon gyorsan. Már ma!
Vajon mi lett volna, ha nincs az az alma?
Győzött volna úgy is a szerelem hatalma?
Így e naptól kezdve a lánykánál laktak,
almát enni pedig gyakran átszaladtak,
és ha az almából egy darab még volna,
talán ez a mese sokkal tovább szólna.