Vitray Tamás: Gátlásos voltam és nehezen oldódtam társaságban
Ma ünnepli a 85. születésnapját Vitray Tamás. A Kossuth-díjas televíziós riporter a szakma több generációjának mestere és példaképe. Minden időpk egyik legnépszerűbb sportkommentára, illetve 1960 és 2004 között az olimpiák legmeghatározóbb közvetítője volt.
Vitray Tamás egy anekdota szerint 16 évesen azt mondta magáról, hogy annyit sem ér, mint egy rossul elnyomott cigarettacsikk, hiszen az még legalább tovább füstöl egy kicsit.
– Annak a korosztálynak, amelyhez én is tartoztam, a büntetése volt a koraérettség. A háborút végigcsináltuk, és mire a kamaszkorunk derekára értünk, mindenkiben volt egyfajta pesszimisztikus világlátás. Mindenkinek az volt a vágya, hogy valamit csináljunk, hogy valamivé legyünk, mielőtt ez az egész véget ér. Senki nem hitte el, hogy a nagy világégés megúszható – mesélte a televíziós Kadarkai Endre Arckép című műsorában.
Vitray Tamás kitért rá, hogy vágyott a nevelőapja elismerésére, akinek egyébként sosem volt hozzá egy jó szava sem.
– Mára sok mindent átértékeltem ebben a kapcsolatban. Nagyon jót tett nekem, hogy a nagyanyám majomszeretetét ellensúlyozta az ő hidegsége – mondta Vitray, aki nyolc közeli családtagját elveszítette a világháborúban. Azt vallja, hogy – hangozzék az bármilyen furcsán is – az átélt szörnyűségek nagyban hozzájárultak az emberré válásához, és még a szakmai nézőpontját is nagyban befolyásolták. Mint ismert, Vitray Tamás az első magyar televíziósok egyike. Ez azt is jelenti, hogy voltaképpen nem volt kitől tanulnia a mesterséget.
– Nekem nem volt minta, én a néző rovására tanultam meg mindent. Annál sokkal jobban be voltam tojva, hogy azzal foglalkozzam, hogy mit gondol a képernyő előtt ülő befogadó. Nagyon meg akartam felelni azoknak, akiktől a megbízást kaptam, elsősorban Radnai Jánosnak, aki annak idején maga volt a sportrovat. Egy dolog valóban segített, mégpedig az, hogy színházi rendező akartam lenni eredetileg. Most már örülök, hogy nem derült ki, lett-e volna hozzá tehetségem. Ha valamiről kiderült, hogy jól sikerült, legyen szó egy gesztusról vagy másról, azon gondolkodtam, hogy az mitől volt sikeres. Folyamatosan elemeztem magamat, igaz visszanézni nem tudtam magamat, mert sokáig nem volt rögzítés – emlékezett vissza a pályafutása elejére a riporter, aki saját bevallása szerint igen gátlásos volt és nehezen oldódott társaságban. Egyetlen ruhája volt. Kicsi volt, és nem volt túlságosan gazdag.
Azóta nagyot fordult vele a világ, és ügyesen felépítette a karrierjét. Ma már nyugdíjas, de alig tevékenykedik ma olyan komolyan vehető magyar telebíziós, aki nem vallaná magát az ő tanítványának.
