Zámbó Jimmy 2000 december 12-én adott hosszabb – feltehetőleg ez volt az utolsó – interjút. Anyagunkban ebből idézünk.
Mikor döntötte el ,hogy az énekesi pályát választja?
– Gyerekkoromban. Már akkor is nagyon szerettem a zenét. Anyám mellett a konyhában úgy énekeltem, hogy fogtam a seprűnyelet, az volt a mikrofon. Meg minden más is mikrofon volt, ami a kezem ügyébe került. Így kezdődött. Azután zenei általános iskolába jártam és persze mellette a gyermekkórusba.
– Mi a szép és mi az értékes ebben a szakmában?
– Erre nagyon nehéz válaszolni. Nagyon nehéz, elsősorban azért, mert ha az embernek lelke van, akkor őszintén felel rá, de azok a szavak, amelyek igy eszébe jutnak, elcsépeltek mára. Nincs szebb annál, mikor kiállsz a szinpadra, egyszerre több tízezer, vagy csak akár több száz ember érzi azt, amiről énekelsz. Meghatódik, sír, őrjöng, táncol. Ez gyönyörű. De persze nem minden ilyen rózsaszín ebben a szakmában sem. Amikor fölmész a színpadra és csinálsz egy másfél órás koncertet, akkor repülsz, akkor baromi jó.Aztán lejössz és egész másról szól a valóság.
