Zorán, az „antisztár” címmel jelent meg írás a Somogyi Hírlapban.
Megjelenési dátum: 1993. november 20. szombat
Az elmúlt harminc év
– A kaposvári bulik mindig nagyon jók voltak – jegyezte meg Zorán koncertje elején. A zenész-énekessel – aki éppen harminc esztendeje lépett a pályára – több mint félezren találkoztak a múlt hét végén. S nem csalódtak: a mostani kétórás „buli” is remek hangulatú volt.
– Készült-e számvetés a harminc évről – kérdeztem az Art Caféban, ahol csak azután ültünk le beszélgetni, hogy elfaxolta készülő könyve utolsó oldalainak kéziratát, amelyet a koncert után, éjjel vetett papírra.
– Egy programcsomag az én számvetésem – mondja, miközben gesztenyepürét majszol –, amely a Pesti Vigadóban öt, úgynevezett unplugged koncerttel kezdődött. Ezt a stílust, az akusztikus hangszerekkel való zenélés meghitt, klubszerű hangulat jellemzi. A színpad és a nézőtér nagyon közel kell legyen egymáshoz. Nincs nagy hangerő. Pontosan, úgy, annak idején elindult ez a műfaj. Harminc éve így kezdtük, s lám, most is lehet ugyanígy játszani… Nem vitás: a dalok megjelenését újjá tette.
– Másfél évvel ezelőtt azt mondta, a három „T” időszakában a tiltottból fokozatosan került a tűrtbe, de támogatott sohasem volt. Most, hogy az állam kivonult a kultúrából, milyen támogatásra van esélye?
– A mi zenénk, hálistennek, eléggé folyamatos. Ehhez viszont kellenek a külső segítségek. Most az Aral, a Volkswagen és Westel a fő támogatónk. Az értékítéletüknek megfelelő dolgokat támogatják, míg másokat egyáltalán nem. Ez rám nézve hízelgő, hiszen három patinás névről van szó. Örülök, hogy pár hónapos kapcsolatunk ideje alatt nem kérték tőlem számon: a koncertturné egy-egy állomásán vettek-e több benzint, adtak el egy autóval vagy rádiótelefonnal többet. Élvezik tehát ezt az együttműködést a szó emberi értelmében.
– A megjelent lemezek, a koncertek bizonyítják, hogy sztár. Fiatal és középkorú egyaránt kedveli a muzsikáját. Hogy éli meg a sikert?
– Egyes szakírók szerint antisztár vagyok. Ez nem sértő számomra; sohasem tiltakoztam ellene. Éppen azért, mert a sztárság fogalma ma már gyakran vegyül a botrányosság bizonyos színezeteivel. Mindig óvakodtam attól, hogy bármilyen botrányba keveredjem. Ez nem kerül különösebb megerőltetésembe, egyszerűen ilyen fajta vagyok. Egy nagyobb nyilvánosság előtti szereplés után – amit jelenthet színpad vagy műsorvezetés a Calypso rádióban – furcsának tűnhet, pedig így van: szeretek magánember maradni. Ez persze nem sikerül. A szakmával jár. Csak a lakásba zárva maradhatok meg magánembernek. Ma már ezt kellő rutinnal jól tudom kezelni. Senkit nem sértek meg, senkit nem utasítok vissza. De nem vagyok az a fajta, aki „fürdik” a népszerűségben, aki igényli, kvázi még lépéseket is tesz azért, hogy sztár legyen. Ilyen szempontból talán igazuk van azoknak, akik antisztárnak tartanak.
– Milyen a magánember Zorán? Ha hazamegy, mit csinál?
– Már nagyon vágyom arra a pillanatra, hogy több időt tölthessek a családommal. Bár ezt a lassan egy éve tartó felpörgetett életet magam vállaltam. Önmagam szerkesztője, producere, rendezője vagyok. Alapítottam egy céget, amely ezt a projektet végigcsinálja. Tehát vállalkozó is lettem, de csak ideiglenesen. Utána felszámolok mindent, és boldogan visszavonulok a zenélés világába. Egyébként a magánember Zorán nagyon szeret otthon lenni: Szeret barkácsolni, számítógép előtt ülni, zenét szerezni, olvasni, színházba járni. Negyedikes kislányommal szemben óriási restanciáim vannak, hiszen ő már alszik, amikor vidékről megérkezem, s amikor iskolába indul, akkor én vagyok még az ágyban.
– Miből áll még az említett programcsomag?
– Megjelenik a napokban egy kazetta, egy CD, egy videó s egy könyv is. Mindegyiknek ez lesz a címe: Az elmúlt harminc év. A könyv négy részből áll. Koncz István, pécsi újságíró barátom ír benyomásairól, majd Zalatnay Cini interjúi következnek. A harmadik részben sajtóemlékek, dokumentumok lesznek, végül pedig sok-sok kotta.
