Jöjjön Zorán – Egyre hull az őszi zápor dala.
Harmatos föld, szürke égbolt,
jöjj, segíts nekem!
Megfürödtem csillagporban,
virágszirmot szélbe szórtam,
boldog voltam, mint sohasem,
mert ő várt rám oly szelíden,
így volt…
Végigéltem minden percet,
álmodoztam, mint egy gyermek,
mégis elhagyott,
mint fát a lomb,
így volt…
Hull, egyre hull az őszi zápor,
mégis megyek csendesen.
Elképzelem kedves arcát,
s kérdem, miért nincs velem?
Gondolatban, mint a lepkét,
tűnő árnyát kergetem.
Minden érzést néki adtam,
s amit kaptam elfogadtam,
végül elhagyott,
mint fát a lomb,
így volt…
Hull, egyre hull az őszi zápor,
mégis megyek csendesen.
Elképzelem kedves arcát,
s kérdem, miért nincs velem?
Hull, egyre hull az őszi zápor
– az őszi zápor
mégis megyek csendesen.
– elmegyek csendesen
Elképzelem kedves arcát
– kedves arcát
s kérdem, miért nincs velem?
– miért, miért, miért nincs velem
Hull, egyre hull az őszi zápor,
– őszi zápor
mégis megyek csendesen
– elmegyek, elmegyek
Elképzelem kedves arcát,
– ó-ó-ó
S kérdem, miért nincs velem?
Harmatos föld, szürke égbolt,
jöjj, segíts felednem.
