in

Zuhanyfolyókával a trendi fürdőszobáért

Egy házban vagy lakásban a mosogató lefolyója után biztos, hogy a fürdőszobáé dugul el a legtöbbször. Igen, az emberi haj bőven tud kellemetlenségeket okozni. 

Ezért kell alaposan felmérnünk, hogy a Global Viva Market zuhanyfolyókái közül melyikre essen a választásunk.

 

Gondoljuk át előre!

 

Nem örömteli jelenség, amikor tusolás közben a víz nem tud maradéktalanul a lefolyóba távozni, ennek egyenes következménye, hogy egyre magasabb vízben ácsorgunk.

 

A zuhanyfolyóka kiválasztása kettős szempont alapján történhet: egyrészről meg kell vizsgálnunk, hogy milyen jellemzőkkel bír (pl.: vízáteresztő képesség, bűzelzáró mód), de fontos, hogy a megjelenése elnyerje a tetszésünket.

 

Vizsgáljuk meg, pontosan mi mindent tehetünk azért, hogy sokáig élvezhessük zuhanyzónk frissítő és problémamentes szolgáltatásait. Érdemes leszögezni, hogy bizonytalanság esetén mindenképpen vegyük igénybe szakember segítségét. Nehogy később megbánjuk magánakciónkat.

 

A fontos “technikai” részletek

 

A különböző zuhanyfolyókák eltérő átmérőjű csatlakozásokkal rendelkezhetnek. Emiatt közelebbről is meg kell vizsgálnunk a toldásokat. Kizárólag azonos méret esetén tudjuk összeilleszteni a folyókát a zuhanyzóval. Természetesen lehet szűkítő idomokat is vásárolni, de ezzel van egy kis gond. A váltakozó átmérő nem éppen optimális megoldás, a dugulással így hamarabb kell majd megküzdenünk. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, a Global Viva Market is tud megoldást nyújtani.

 

Ahogy arról már szó volt, a lefolyók legnagyobb ellensége a haj. Éppen emiatt javasolt olyan változatot keresnünk, amelynél a kialakítás a hajszálak vagy egyéb szennyeződések fennakadását segíti elő. A dugulást ezáltal megelőzzük, a szerelvény tisztítása pedig gyerekjáték lesz.

 

Sokan bele sem gondolnak, de a lefolyórendszer eltömődése nem csak a bosszankodás miatt megelőzendő feladat. A nemkívánatos szagok mellett komoly higiéniai veszélyek is leselkedhetnek ránk.

 

A zuhanyfolyókák változatai

 

A zuhanyzónk kialakítása kapcsán előbb-utóbb eljutunk addig a pontig, ahol már konkrét döntést kell hoznunk. Általános szabályként elmondhatjuk, hogy ha négyzet alakú csempére esett a választásunk, akkor a lefolyóból is érdemes ilyet beszereznünk. A zuhanyfolyókák kategóriában elérhetők olyan típusok is, amelyek burkolhatók. Így tovább növelhetjük zuhanyzónk eleganciáját.

 

Napjaink kétségkívül legnépszerűbb termékei az úgynevezett csík (angol nyelvű változatával, azaz a “line”-nal is szokták jellemezni) zuhanyfolyókák. Prémium hatású megjelenésük sokak számára vált vonzóvá. Egyetlen hátrányuk talán a beépíthetőségük bonyolultsága. Itt tényleg nem szabad azzal spórolnunk, hogy kihagyjuk a hozzáértő szerelő igénybevételét.

 

Megemlíthetünk még két speciális változatot is:

  • Az egyik a fali zuhanyfolyóka, amelynek helyét nevéből adódóan a falban kell kialakítani.
  • A másik a háromszög folyóka, ez egy sarokba telepítendő termék, amely így praktikus kiegészítője lesz a zuhanyzónak.

 

Láthatjuk, hogy bőven akadnak lehetőségeink.

Szólj hozzá!

Csodálatos! Miklósa Erika és Dolhai Attila – Time to Say Goodbye

Mit kell tudni a hőszivattyú fogyasztásáról?