in

December 4-én is Ridikül – íme a vendégek névsora

A műsor december 4-én 17 órakor jelentkezik a Duna Tv-n. A Ridikül témája: Cseréljünk!.

Pistyur Veronika, volt televíziós szerkesztő, műsorvezető elmondása szerint a közösségi gazdaság egy megosztásra épülő gazdaság, ahol a már meglévő javakat a fenntarthatóság érdekében továbbosztjuk. Külföldön terjedőben van a “Dolgok Könyvtára”, ahol megtalálható a fagylaltgéptől kezdve a sífelszerelésig minden. Olyan dolgok, amelyeket az ember nem mindennap használ, így nem érdemes megvennie. Ugyanúgy működik, mint egy könyvtár, ahová elmegy az ember és kikölcsönözi azt, amire szüksége van. Ezek biztonságos rendszerek, ahol folyamatos a visszajelzés, amit nehéz manipulálni. A világunk tele van felesleges javakkal, amelyeket ezek segítségével megpróbálunk újra elosztani.

Boros Regina, kommunikációs szakember, gasztroblogger, egy közösségi vendéglátó alkalmazás egyik alapítója. Ez egy olyan alkalmazás, amelynek a megnyitása után egy térkép jelenik meg előttünk, ahol megnézhető, hogy hol van a közelünkben olyan konyha, amely benne van ebben a rendszerben és felugorhatunk megebédelni vagy megvacsorázni. Ez minden esetben egy magánlakás. Ha maga az étel szimpatikus, amit kínálnak, akkor becsekkolsz, a vendéglátó pedig visszaigazolja, hogy tudsz-e menni, majd megkapod a címet és azt is jelzi, hogy mennyi időd van odaérni.

Molnár Rita, aki rendezvényszervezőként dolgozik, és ő írja a couchsurfing blogot is. Szerinte a legelterjedtebb ezek közül a rendszerek közül az autómegosztás, amelyet többféleképpen is lehet használni. Van, amikor utasok vagyunk, és van olyan,  amikor egy autót kaphatunk meg egy időre. Amellyel Rita foglalkozik az a couchsurfing, azaz a kanapészörf, ahol idegen embert fogadunk be az otthonunkba. Alapvetően ez egy nemzetközi szervezet, amely 10 éve jött létre, ehhez ő négy éve csatlakozott. A világ minden pontján találhatsz kanapét, ahol ott tudsz aludni. Cserében neked is fel kell ajánlanod a te kanapédat. Azonban van ennek a másik változata a “Home exchange”, amikor ugyanabban az időben lakást cserélünk valakivel, ezekért nem fizet senki senkinek.

Szólj hozzá!

15 Unbelievable Facts About Sushi You Probably Don’t Know

7 Simple Ways To Blow A Kiss Like A Pro