in

Gyász! Elhunyt Varga Koritár László

Elhunyt a miskolci tévés, Varga Koritár László – írja a minap.hu.

gyaszpirosAz MTV miskolci regionális stúdióvezetője türelemmel viselt, hosszan tartó súlyos betegség után vasárnap hunyt el.

Varga Koritár László a szakma legjobbjai közé tartozott. Pályafutása során több országos és helyi médiumban dolgozott.

A városi televíziózás hajnalán kezdte a műsorkészítést. Kreativitását és szakértelmét bizonyítja, hogy a nyolcvanas évek második felében, az akkori kezdetleges technikával minőségi anyagokat tett le az asztalra.

Munkái a Magyar Televízió műsorait gazdagították. Öt évig Ő volt Miskolcon az Ablak. Anyagai bekerültek a közismert közéleti magazinokba (Ablak, Sorstársak) helyszíni bejelentkezései a Híradóba.

Pályája csúcsán 2004 és 2011 között ő vezette a Magyar Televízió miskolci regionális szerkesztőségét. Varga Koritár László 60 éves volt.

Szólj hozzá!

Ez volt az mtv1 műsorán 1990. október 12-én

Elhunyt Badal János