in

Így néz ki Bessenyei Ferenc síremléke

Bessenyei Ferenc Budapesten a Farkasréti Temetőben nyugszik. A színész 2005-ben hunyt el.

A Kossuth-díjas kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagját 2004-ben, 86 éves korában érte a halál.

A Farkasréti temető nevezetes halottainak listája

Bessenyei Ferenc 1919 február 10-én született Hódmezővásárhelyen. 1940-ben a szegedi Városi Színházban kezdte pályáját, később Miskolcon, Szegeden, Pécsett játszott évekig, majd 1950-től a Nemzeti Színház művésze, de a Madách Színházban is gyakran játszik.

1981 után nyugdíjba vonult, csak szerepekre szerződött, de hosszú évek óta lajosmizsei tanyáján élt visszavonultan. 2000-től a korábbi nemzeti társulatában maradt, így a Magyar Színház tagja lesz.

Kossuth-díjas színész, kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Nemzet Színésze. Legfontosabb színházi alakításai, például a Peer Gynt, Hamlet vagy Othello megformálása mellett, mintegy száz filmben, tévéjátékban volt főszereplő. Így például szerepelt a Kőszívű ember fiainak moziváltozatában, a Légy jó mindhalálig feldolgozásában, vagy éppen a Fekete város filmadaptációjában.

Nyugodjon békében!

Fotó: Kalmár Attila‎

Egy régebbi kép

Így néz ki Bessenyei Ferenc síremléke

Szólj hozzá!

Így néz ki Kaló Flórián síremléke

Szavazz! Szereted Hofi Géza humorát?

Szavazz! Szereted Hofi Géza humorát?