in

10 Hofi Géza-poén, ami mindig megnevettet

Jöjjön 10 Hofi Géza-poén, ami mindig megnevettet összeállításunk.

Hofi Géza a Mikroszkóp Színpad tagja volt 1969 és 1982 között, itt kezdte el a politikai kabaré műfaját az Építem a csatornámat című esttel.

1983-tól a Madách Színház Kamaraszínházában játszotta évről évre megújuló önálló estjeit, amelyeket lemezen is kiadtak, tévékamerák is rögzítettek.

Első „madáchos” estje, a Hofélia 500-as szériát ért meg, az Élelem bérét több, mint 1500-szor adta elő.

Az összeállításunkhoz a poénokat a Corvina Kiadónál Hofi megmondja című gyűjteményes kötetből válogattuk.

***

Mennyit futok százon? Öt métert.

***

Egészséges életmód, mi? Világos, biókám. Én amondó vagyok, hogy legyen inkább az orrom borvirágos, mint a fogam vízköves!

***

Kitűnő orvosok kezébe kerültem, na de rajtam is múlott azért… Amit fölírtak igen-igen nagy gondossággal, azt nem vettem be. De háromszor naponta! Reggel, délben, este. Aztán persze hogy meggyógyul az ember.

***

A lét határozza meg a tudatot. Ha megissza a lét, a tudat elmegy.

***

Nagyon felkészültünk a Viszkis elfogására: előtte megalakult az aperitiv bizottság.

***

A jól fésült meg azt mondta – a kapitány –, idézem: az volt a baj, az első két gól hamar jött. Ühüm. Mihez képest, szakember úr? Ugyanis! Amikor a bíró beveszi a szájába, az nem azér’ van, mer’ jó a sípnak. Hanem onnantól az már a mérkőzés, tudod? Hamar jött! És képzeld el, ő a kapitány.

***

A korrupció az, amiből kihagynak.

***

– Á, művész úr, rég láttam! – Régen én is…

***

Amikor bevittek, az egyik orvos, hát olyan hatvan kilóval volt nehezebb, mint én, olyan, hogy így a lábai összeértek állandóan… szóval ilyen rendes férfias… szóval amikor legurultam a mentőhordágyról, azt mondja: „maga túlsúlyos”. Maga meg szép! Hát nem lehetünk egyformák.

***

Ez a szocialista egyenruha. Mindenki maga dönti el, hogy egyen, vagy ruha. Mert egyszerre a kettő…

Szólj hozzá!

Bangó Margit és Szakcsi Lakatos Béla: Halk zene szól az éjszakában

Kovács Kati: Johnny és Mary