in

1818 Kormányzati Ügyfélvonal – telefonos ügyfélszolgálat

1818 Kormányzati Ügyfélvonal – telefonos ügyfélszolgálat.

A Kormányzati Ügyfélvonal, mint az országos telefonos ügyfélszolgálat bázis ügyfélszolgálata, feladatellátását a 451/2016. (XII.19.) Korm. rendeletben meghatározottak alapján végzi. Az ügyfélszolgálat a 1818-as rövidített hívószámon, az év minden napján 24 órában várja az állampolgárok, vállalkozások és költségvetési szervek megkereséseit.

A Kormányzati Ügyfélvonal kiemelt feladatai közé tartozik a gyors, pontos és naprakész tájékoztatás, az e-közigazgatási szolgáltatások, alkalmazások támogatása. Ezen feladatok ellátása alapján az integrált e-közszolgáltatások ügyfélszolgálati nemzeti kompetencia központja.

Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény 11. § (1) bekezdésének b) pontja értelmében a foglalkoztatás bejelentése az országos telefonos ügyfélszolgálat 185-ös hívószámán keresztül is teljesíthető.

A Szolgáltatást az állampolgárok és vállalkozások díjmentesen vehetik igénybe. Belföldről a 1818-as hívószám díjmentesen, míg a 185-ös hívószám a hívó fél szolgáltatója által biztosított tarifával hívható.

Koronavírus Sajtóközpont: a 1818-as telefonszámon kérhető az adatok pontosítása

Az oltandók a 1818 telefonszámon és emailen is kérhetik a pontatlanul regisztrált adatuk javítását – közölte a Koronavírus Sajtóközpont.

Azt írták: ha valaki az oltásra történő regisztrációkor pontatlanul adta meg adatát, és emiatt a neki küldött értesítőben téves adatot tapasztal, akkor az ingyenesen hívható 1818 telefonszámon vagy az [email protected] email címen kérheti a regisztrációkor megadott adatai pontosítását, javítását.

Szólj hozzá!

Konyhafőnök új évad 2021 – Elindult a népszerű műsor

Retró kérdések innen-onnan VILLÁMKVÍZ 29. rész