in

20 dolog, amit tudni kell Kovács Katiról

20 dolog, amit tudni kell Kovács Katiról címmel közölt irást a.szeretlekmagyarorszag.hu.

Hihetetlen, de az Úgy szeretném meghálálni és az Add már Uram az esőt című slágerek kortalan előadója, Kovács Kati október 25-én ünnepli 70. születésnapját. Nincs olyan korosztály, akit ne mozgatna meg a koncertjein, több generáció példaképe, aki bárhol is lép fel, fergeteges hangulatot varázsol. A jeles alkalomból íme néhány emlékezetes esemény az örökifjú legenda életéből, amit talán egészen eddig nem is tudtatok:

1. Verpeléten született, a gimnáziumot Egerben végezte el, azóta is igazi egrinek tartja magát, 2013 óta viseli az Eger díszpolgára címet.

2. 102 magyarországi és 24 külföldi önálló lemeze jelent meg, több mint 500 dal van a repertoárjában

3. Énekhangja mezzoszoprán, négy és fél oktávos hangterjedelemmel.

4. A világ 5 kontinensén adott már koncertet.

5. Külföldön hat nyelven lépett fel: magyarul, angolul, németül, japánul, oroszul és lengyelül.

6. Lemezei 11 országban, 79 kiadásban kerültek a polcokra.

7. Angliában és Németországban is megválasztották az év énekesének.

8. Nem csak a zenei világban, de a dalszövegírásban és a filmszakmában is letette a névjegyét – tudtátok, hogy az Eltávozott nap és a Fejlövés című filmekben nyújtott alakításáért az év legjobb női főszereplőjének járó díjjal jutalmazták.

9. A siker 1965-ben köszöntött rá először: ekkor nyerte meg a Ki mit tud?-ot, amire az édesanyja jelentkezett a nevében.

10. Az LGT-vel közös lemezét (Kovács Kati és a Locomotiv GT) beválasztották a magyar könnyűzene 30 legjelentősebb albuma közé.

11. A kabaré műfajában is kipróbálta magát, dolgozott Hofi Gézával és Koós Jánossal.

A teljes cikkért klikk.

 

Szólj hozzá!

Kovács Kati: “szépen megkértem őket, hogy…”

Omega: Tűzvihar