in

200 forint a belépő a Budai Parkszínpad bulijaira

Hirdetés

Az MTI így számolt be 1994. június 8., szerdán, a legendás Budai Parkszínpad eseményeiről.

Már megkezdődőtt a nyári évad a Budai Parkszínpadon. Május végétől szeptember végéig 68 előadást tartanak a szabadtéri színpadon. A különböző műfajú előadásokról Gál István, a színpad vezetője tájékoztatta a sajtó képviselőit szerdán a megújult Parkszínpad nézőterén.

Zsúfolt programmal készültünk az 1994-es nyárra – mondta Gál István. Pap Rita gyermekműsora köszönti június 12-én délután a vakációzó gyerekeket, akiket a nyáron több produkcióval: a Pa Dö Dö, valamint Kováts Kriszta és Borbély László zenés gyermekműsorával az Óperencián innen és túl címmel, illetve a szünetbúcsúztató Szüni DöDö programmal kívánnak szórakoztatni.

Immár második, illetve harmadik alkalommal visszatérő együttes többek között a Sziámi, a Benkó Dixieland, az Old Boys, a Manhattan, a Republic és a Budapest Ragtime Band.

Szerepel a programban Cigánykarnevál, nótaest, a Magyar Rádió Népizenekarának Gálaműsora, Színészzenekar, színházi előadások, nótaestek, fellép Korda György és Balázs Klári, Vikidál Gyula és Varga Miklós, Maros Gábor és barátai, Szandi és Viki, show műsort ad Zoltán Erika, új lemezét mutatja be Bródy János és Szörényi Örs.

A Familia Kft. tizenkilencszer lép színpadra – ismertette a teljesség igénye nélkül a gazdag nyári kínálatot Gál István. Elmondta: céljuk, hogy előadásaikra minél többen jöjjenek el, így jegyáraikat nem emelték.

A gyermekműsorokra a gyerekjegyek egységesen 100, a felnőttjegyek 130 forintba kerülnek. Az esti programokra 200-300 forinttól lehet már jegyet váltani.

– MTI –

Hirdetés
Hirdetés

Szólj hozzá!

Gyász! Több legendás filmben is játszott – nyugodjon békében

Alapi István szuper gitárszólója Poroszlóról – videó