in

2016. augusztus 20. programok Budapesten – Mesterségek Ünnepe

Idén is megtartják a Mesterségek Ünnepe rendezvényt.

A hazai hagyományőrzés és nemzetközi kézművesség fesztiválja 30. évfordulóját ünnepli. A rendezvény fő témája idén a játék, díszvendég Üzbegisztán, de számos további országból is érkeznek kézműves mesterek, ezzel is jelezve a fesztivál megújulását a jubileum alkalmából.

Időpont: 2016. augusztus 18-21., 10.00-21.00
Helyszín: 1014 Budapest, Budavári Palota

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége először 1986-ban szervezte meg a fesztivált, ahol a hazai kézműves szakma legjobbjai mutatkozhattak be. A fesztivál helyszíne évekig a Tóth Árpád sétány volt, majd a népművészek lassan birtokba vették a Budai Várat, s színpadi programokkal, gyerekjátszókkal bővítve vált a nyár egyik kiemelt eseményévé, kihagyhatatlan családi programmá a Mesterségek Ünnepe.

A fesztivál évek óta vendégül lát külföldi kézműveseket is, idén pedig minden eddiginél több, 11  országból érkeznek résztvevők, tehát egy igazi nemzetközi kézműves fesztivállal ünnepelhetjük a jubileumot. A 30. Mesterségek Ünnepe kiemelt vendége ezúttal Üzbegisztán lesz, de mesterek érkeznek Kínából, Indiából, Jakutföldről, Törökországból, Spanyolországból, Moldáviából, Kirgizisztánból, Kazahsztánból, Tadzsikisztánból, Türkmenisztánból is, hogy alkotásaikkal elkápráztassák a budapesti fesztivál látogatóit.

„Az elmúlt években nagyon sok helyen vendégeskedtünk a magyar népművészet képviselőivel a világban, így számos partnerszövetséggel ápolunk kitűnő kapcsolatot. Akik az előző évben Budapesten vendégeskedtek, szinte mindannyian jelezték, hogy szívesen jönnének újra a fesztiválunkra, ami nekünk igazán megtisztelő – meséli Igyártó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének vezetője, a fesztivál főszervezője. – „Így idén egyértelműen arra az elhatározásra jutottunk, hogy a jubileumot egy igazi nemzetközi népművészeti fesztivállá varázsoljuk, hogy a magyar népművészek munkáinak megismerése mellett a világba is ki tudjanak tekinteni a látogatóink. A következő években pedig tovább szeretnénk nyitni ebbe az irányba, természetesen a saját értékeink folyamatos megőrzése és bemutatása mellett.”

A fő téma a játék

A rendezvény fő témája idén a játék, részben népi játékok tárgyi kultúrájának bemutatása játékkészítő mesterek segítségével, másrészt hagyományőrző játékok, művészeti előadások programszerű, illetve interaktív formában történő bemutatásával. Lesznek vásári bábosok, komédiások, utcaszínházi bemutatók, a gyerekeknek hagyományőrző, illetve kézügyességet fejlesztő népi játékok, hangszerbemutatók, táncházak, de mesék, zenék, bábszínházi előadások is. A néptáncegyüttesek műsorában is fontos szerepet kapnak a népi játékok, az esti színpadi produkciók pedig idén is különleges zenei és látvány-élményeket ígérnek majd az érdeklődőknek.

Kiemelt koncertélmények: a legendás Sebő együttes nagykoncertje, Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs duettkoncertje, a Téka Zenekar, a Parno Graszt, Szalóky Ági koncertje.

Az Állami Népi Együttes különleges divatbemutatóval egybekötött táncelőadással készül, és lesz újragondolt viselet is Hrivnák Tünde divattervező bemutatóján.

A gyermekeket több helyszínen is kézműves program várja, kipróbálhatják egyebek mellett a fonást, nemezelést, rongybabakészítést. Külön Babajátszó várja a legkisebbeket, az ősi formavilággal pedig a MintaKINCStár programja ismerteti meg az érdeklődőket a Budapesti Történeti Múzeum kertjében.

A résztvevő 52 népművészeti egyesület közel 100 játékműhellyel, játszóházzal várja a látogatókat. A Mesélő Mesterek programsorozaton olyan népművészekkel lesz beszélgetés, akik mind a 30 fesztiválon részt vettek.

Augusztus 20-án 15.00 órakor lesz – a hagyományok szerint – a kenyéráldás a Szent István-szobornál: Budavár polgármestere Nagy Gábor Tamás mond beszédet, kenyéráldást oszt Fejes Csaba, a Mátyás-templom káplánja. A műsorban közreműködik: Szalóky Ági (ének), Szokolay Dongó Balázs, Havasréti Pál (zenészek)

Mesterségek Ünnepe 2016 belépő

Belépőjegy: 2000 Ft
Kedvezményes jegy (4 – 14 éves korig  és nyugdíjasoknak): 1000 Ft
Családi jegy (2 felnőtt és 2 gyermek): 5200 Ft
(2 felnőtt és 3 gyermek): 6000 Ft
(2 felnőtt és 4 gyermek): 6800 Ft
4 éves korig a belépés ingyenes!

Négynapos belépőjegy: 5000 Ft

Kedvezményes négynapos belépőjegy (4-14 éves korig és nyugdíjasoknak): 2500 Ft

Szólj hozzá!

2016. augusztus 20. programok Veszprémben

2016. augusztus 20. programok Budapesten – Szent Jobb-körmenet