in

2017. augusztus 20. – Ők kaptak állami kitüntetéseket és szakmai díjakat

KERESZTES ILDIKÓ előadóművész,
KOLTAY GERGELY zenész, zeneszerző, a Kormorán együttes alapító
tagja,
KÓSA GÉZA, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont
osztályvezetője, a Nemzeti Botanikus Kert vezetője,
DR. KUCSERA TAMÁS GERGELY, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára,

LANTOSNÉ DUCZA ANIKÓ olimpiai és világbajnoki bronzérmes tornász,

DR. MÁRKUS ÉVA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és
Óvóképző Kar dékánhelyettese, egyetemi docens,

DR. NAGY FERENC, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Bűnügyi Tudományok Intézetének egyetemi tanára,

NAGY GYÖRGY, a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke,
NAGYNÉ PINTÉR JOLÁN, a GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének
Megörökítésére Alapítvány elnöke,

DR. NYÁRY ISTVÁN, a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített
Kórházak Idegsebészeti Osztályának osztályvezető-helyettese, szakmai
tanácsadója, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar
Idegsebészeti Tanszékének professzor emeritusa,
DR. PÁK GÁBOR belgyógyász, gasztroenterológus, nefrológus, az
esztergomi Vaszary Kolos Kórház volt orvosigazgatója, nyugalmazott
osztályvezető főorvosa,
PÁLINKÁS MIKLÓSNÉ DR., a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató
Intézetének volt gazdasági igazgatója,

DR. PERGER ÉVA ILDIKÓ, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és
Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének
tudományos főmunkatársa,
POZSGAI ZSOLT drámaíró, színházi és filmrendező, forgatókönyvíró, a
Pátria Kiadó alapítója és vezetője,
RÁCZ ÁRPÁD, a Rubicon Történelmi Magazin főszerkesztője,
RADNAI JENŐ, a Magyar Katolikus Családegyesület alelnöke,
DR. SÁTORI GABRIELLA, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a

Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi
Kutatóközpontjának nyugalmazott tudományos tanácsadója,

DR. STELLA LEONTIN kanonok, címzetes prépost, főesperes, a
Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika plébánosa, a Mater
Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház igazgatója, a Váci Egyházmegye papja,
DR. SÜTŐ ZOLTÁN, a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi
Kar Állattudományi Intézet Állattenyésztés-technológia és
Menedzsment Tanszékének egyetemi tanára,

SZALMA LÁSZLÓ, a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke, a
Testnevelési Egyetem Sportági Intézet Atlétika Tanszékének
tanszékvezető egyetemi docense,
DR. SZENTANNAI PÁL, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi
Egyetem Gépészmérnöki Kar Energetikai Gépek és Rendszerek
Tanszékének tanszékvezető-helyettese, egyetemi docens,

DR. SZENTVÁRY-LUKÁCS JÁNOS ALFRÉD, a Magyar Cserkészszövetség volt
ügyvezető elnöke és főtitkára, a Budapesti Műszaki és
Gazdaságtudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi adjunktusa,
TÖRÖK ÁDÁM előadóművész, dal- és szövegíró, producer, a Mini
zenekar vezetője,
DR. UJVÁRY GÁBOR történész-levéltáros, a Veritas Történetkutató
Intézet tudományos főmunkatársa, intézet- és kutatócsoport-vezetője,
WETTSTEIN JÁNOS, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének kancellárja.

A díjazottak névsora folytatódik.

Szólj hozzá!

2017. augusztus 20. programok Nyíregyházán

Megérkezett a P. Mobil újdonsága