in

2018. augusztus 20. budapesti programok – három napos lesz a központi rendezvény

Idén három napon keresztül tartanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep központi rendezvényei – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő.

A Magyar Ízek Utcája már augusztus 18-án, szombaton megnyílik, és a hosszú hétvége mindhárom napján várja a látogatókat. Szintén mindhárom nap lesznek koncertek. Mások mellett a Tankcsapda is fellép majd a Gellért-szobornál.

Kovács Zoltán felidézte, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs már hétfőn megkezdte működését.

A nemzeti ünnep szervezését idén a Miniszterelnöki Kabinetiroda koordinálja. Fő felelőse, egyben az operatív törzs vezetője Kovács Zoltán kormányszóvivő.
Kovács Zoltán kiemelte: olyan időket élünk, amikor az államiságunk, nemzeti identitásunk, a nemzethez tartozás megélése és annak hangsúlyozása fontosabb, mint az elmúlt évtizedekben bármikor.
Mint megjegyezte, az elmúlt néhány év újabb kihívásokkal szembesítette az országot, olyan erőkkel kerültünk szembe, amelyeknek a nemzet, a nemzethez tartozás kevesebbet jelent, mint a magyaroknak.

Kovács Zoltán azt hangsúlyozta: minden nemzeti ünnep, amely ráirányítja a figyelmet magyarságunkra, az ehhez kapcsolódó értékek fontosságára, kiemelt jelentőséggel bír. Augusztus 20. a legnépszerűbb ünnep. A központi rendezvényekre minden évben több százezren látogatnak ki, az ünnepi tűzijátékot mintegy félmillióan szokták követni a helyszínről – tette hozzá a kormányszóvivő.

Leskovics Éva vezető pirotechnikus elmondta: idén több mint 21 ezer effektet lőnek majd fel augusztus 20-án este. A tűzijátékot – mind a látvány, mind a biztonság szempontjából – a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon, valamint a Margit hídon ajánlják megtekinteni. A szervezők és a biztonságért felelős szervek folyamatosan zártláncú összeköttetéssel kommunikálhatnak egymással, szükség esetén a tűzijáték egy gombnyomással leállítható.

A zenei aláfestést Szarka Tamás műve adja majd. A tűzijátékban megjelennek majd a nemzeti színek és az arany – ismertette Leskovics Éva.

Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta: a tűzijátékra meglepetéssel is készülnek majd. Jelezte, hogy az idén az Olimpia parkból fogyatékossággal élők tekinthetik meg az esti tűzijátékot.
Tiszttartó Titusz, a Petőfi rádió csatornaigazgatója elmondta, már a 18-ai kezdésnél ott lesznek zenészeik a színpadon. Augusztus 20-ára kívánságlánccal készülnek. A tűzijáték zenei aláfestését idén is a Petőfi rádió indítja majd el.

Kovács Zoltán elmondta: a Magyar Ízek Utcájában idén kiemelt szerepet kapnak a kávéházak, a házigazda Janza Kata lesz.
Novotny Antal, a Magyar Ízek Utcája főszervezője azt is elmondta: évről évre igyekeznek minél több termelőt bevonni vásárukba. Az idei vásár középpontjában a fűszerek állnak majd.
Az augusztus 20-ai programok részletesen megtekinthetők a kormány honlapján.

Augusztus 20-án a programok idén is a hagyományoknak megfelelően a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása, amelyen beszédet mond Áder János köztársasági elnök.

Emellett idén is lesz hagyományos ünnepi szentmise és körmenet, a budai Várban tartják a mesterségek ünnepét. Augusztus 20-án a programokat szokás szerint az esti ünnepi tűzijáték zárja majd.

Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep.

– MTI –

 

Szólj hozzá!

2018. augusztus 20. programok Budapesten – Magyar ízek utcája

2018. augusztus 20. programok Budapesten – Szent jobb körmenet

2018. augusztus 20. programok Budapesten – Szent jobb körmenet