in

2018. augusztus 20. programok Budapesten – Mesterségek ünnepe

2018. augusztus 20. programok Budapesten – Mesterségek ünnepe.

32. Mesterségek Ünnepe a családok fesztiválja 

Augusztus 17.- és 20. között a Budavári palotában rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A hajdani vásárok hangulatát idéző fesztivál az év várva várt családi rendezvénye, ahol kipróbálhatják a népi mesterségeket, megcsodálhatják a kézművesek míves munkáit.

A Mesterségek Ünnepén idén is közel 1000 kézműves mesterrel, több száz fellépővel, egész napos színpadi programmal, mesterség bemutatókkal, a kézműves gasztronómia remekeivel, és népi játszóházakkal várják a látogatókat.Igazi fesztiválhangulat, vásári kavalkád várja az érdeklődőket a nyár egyedülálló hangulatú népművészeti fesztiválján, a Mesterségek Ünnepén!

A Mesterségek Ünnepe az év kihagyhatatlan családi fesztiválja, ahol kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a számukra kedves mulatságot. Idén a Családok Éve tiszteletére még nagyobb hangsúlyt kapnak a családi programok, több különlegességgel is találkozhatnak a látogatók. Igazi játékélmény lesz közösen kipróbálni a régmúlt idők mesterségeit és olyan több generációs kézműves dinasztiák mutatkoznak be, ahol élő módon történik a hagyomány átadása.

Találkozhatnak többek között egy olyan csizmadia dinasztiával, ahol immár három generáció dolgozik együtt, műhelyükben kizárólag kézi munkával készülnek a lábbelik, ugyanolyan technikával, és szerszámokkal, mint száz évvel ezelőtt. De megismerkedhetnek a szintén három generációs hartai bútorfestő műhellyel is, és különleges élményt kínál a több száz éve működő győri kékfestő dinasztiával. A Babajátszóban a legapróbbak lazíthatnak, és a népi logikai, ügyességi és sportjátékok kedvelői is örömmel fedezhetnek fel újabb és újabb mókákat. A fesztivál látogatói idén is igazi örömünnepre, felhőtlen játékélményekre számíthatnak.

Nyitvatartás: 
Mesterségek Ünnepe nyitvatartási ideje: 10.00 – 23.00, augusztus 20-án 21 óráig.
A vásár 10.00 és 21.00 között van nyitva
Este 11 óráig a színpadi programokat és a gasztronómiát élvezhetik.

Jegyárak: 
Belépőjegy: 2500 Ft
Kedvezményes jegy 4-18 éves korig (diák igazolvány felmutatásával) és nyugdíjasoknak: 1500 Ft

Családi jegy:
2 felnőtt és 1 gyermek ( 4 – 14 éves korig): 5400 Ft
2 felnőtt és 2 gyermek ( 4 – 14 éves korig): 6400 Ft
2 felnőtt és 3 gyermek ( 4 – 14 éves korig): 7400 Ft
2 felnőtt és 4 gyermek ( 4 – 14 éves korig): 8400 Ft

4 éves korig a belépés ingyenes

Színpadi programok – Oroszlános udvar

Augusztus 17. péntek

13.00 – Kolo Zenekar délszláv koncertje

15.00 – Vendégünk a Summerfest – Dél-Korea és Paraguay táncosai

17.00 – Vendégünk a Summerfest – Oroszország és Tatárország táncosai

19.00 – Lakatos Mónika és a cigány hangok! – Tradicionális oláh cigány dalok

20.30 – Táncház Lakatos Mónikával

Augusztus 18. Szombat

11.00 – Ifjúsági táncegyüttesek Kazahsztánból és Finnországból

13.00 – Odessa Klezmer Band

15.00 – Az Ezüstpáva díjas Gatyamadzag zenekar koncertje

17.00 – Folkmozaik – az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes műsora, kísér: a Zagyva Banda

19.00 – Pál István Szalonna és Bandája és a Sarjú Banda közös koncertje

20.30 – Kárpátalja Magyar Néptáncegyüttes műsora, kísér a BorzsaVári Zenekar

21.00 – Magyar táncház Szalonnával és a Sarjú Bandával

Augusztus 19. vasárnap

11.00 – BEM Táncegyüttes

13.00 – Vendégünk a Summerfest: Thaiföld és Taiwan táncosai

15.00 – Karikás tánc… Fábri Géza lantművész, tanár és a Dugonics András Piarista Gimnázium Népzenei Kamaraműhelye diákjainak koncertje

17.00 – “Így kell járni, úgy kell járni” – a Nyírség Táncegyüttes műsora, kísér a Szikes Zenekar

19.00 – Dresch Mihály és vonós bandája

21.00 – Magyar táncház a Bandáriummal…

Augusztus 20. hétfő

11.00 – Csepp Csepel Táncegyüttes: Kecskemese – interaktív táncmese, kísér a Naszály Zenekar

13.00 – Zsikó Zenekar ünnepi koncertje

15.00 – Északról Keletnek – zenés, táncos utazás a Kincső Táncegyütessel és a Naszály Zenekarral

17.00 – Debreceni Forgórózsa Táncegyüttes

19.00 – Muzsika a családban – A Vujicsics a Söndörgő  és a ViGaD Együttesek koncertje, vendég: Szörényi Levente

Színpadi programok – Savoyai terasz

Augusztus 17. péntek

12.00 – “Kösd föl a gatyád!” – az Ezüstpáva díjas Gatyamadzag zenekar koncertje

14.00 – Bakos Árpád és barátai Dél-vidékről (magyar-makedón népzene)

16.00 – RUSTICO – lemezbemutató koncert – Kubinyi Júlia, Zimber Ferenc és Szokolay Dongó Balázs

18.30 – ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ ÉS A NÉPMŰVÉSZET MESTERE DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG

20.00 – Bakos Árpád és barátai Dél-vidékről (magyar-makedón népzene)

Augusztus 18. Szombat

12.00 – Mielotxin baszk zenekar

14.00 – BorzsaVári népzenekar Kárpátaljáról

16.00 – Négy hang – egy család – a Karaván Família koncertje

17.00 – Kárpátalja kincsei – Hrivnák Tünde By Me Treasure új kollekciójának bemutatója

18.00 – Bolya Mátyás és Geröly Tamás duó koncertje

20.00 – Mielotxin baszk zenekar

Augusztus 19. vasárnap

12.00 – Corpus Harsona Quartet és Szokolay Dongó Balázs – lemezbemutató koncert

14.00 – Juhász Zoltán családi zenekarának koncertje

16.00 – ÜNNEPI DÍJÁTADÓ

18.00 – Útravaló népzene – Enyedi Ágnes és a Bandárium

20.00 – Kongó és Barátai koncert – széki zene

Augusztus 20. hétfő

12.00 – Bognár Szilvia: Titoktok – koncert gyermekeknek

14.00 – Servet zenekar moldvai csángó népzenei koncertje

16.00 – “Viszi a víz” – a Bokros Trió (Szerényi család) koncertje

18.00 – Bognár Szilvia Quartet

20.00 – Servet zenekar moldvai csángó népzenei koncertje

Szólj hozzá!
2018. augusztus 20. programok Gödöllőn

2018. augusztus 20. programok Gödöllőn

2018. augusztus 20. – a budapesti útlezárások listája