in

2021. augusztus 20-i tűzijáték: ezen a csatornán lehet nézni

2021. augusztus 20-i tűzijáték: ezen a csatornán lehet nézni

Tűzijáték,fényjáték, drónshow valamint az Országház és a Nemzeti Galéria épületfestése, Magyarország történelme fényekkel és zeneművel illusztrálva

Minden eddiginél nagyobb, gigantikus tűzijátékot rendeznek az idén az augusztus 20-i államalapítás ünnepe alkalmából Budapesten, szeretnék ha mindenki a fővárosba jönne – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.

A tűzijáték kezdetének időpontja 2021. augusztus 20. 21 óra, időtartama 34 perc.

Közölte: a 34 perces tűzijáték alatt több mint 40 ezer rakétát lőnek fel, az eddigieknél nyolcszor-kilencszer többet. Mintegy 4,3 kilométer hosszan, a Margit híd és a Petőfi híd között, a Duna mindkét oldalán, valamint 14 uszályról, és 65 pontonról lövik majd fel a rakétákat – sorolta.
Számos rakparti épületet megvilágítanak fényfestéssel, és 100 drónnal a keresztet is megjelenítik majd. A rendezvényeken több tízezren dolgoznak, ami a válság által sújtott turisztikai, rendezvényszervezői és más ágazatoknak jelentős segítséget, munkalehetőséget jelent – mondta Guller Zoltán.

Még info az ünnepi tüzijátékról ITT

Augusztus 20. Ünnepi tűzijáték élőben este a Dunán!

A tűzijátékot a Duna Tv élőben közvetíti.

Duna Televízió 2021. augusztus 20. kedd 21:00 Tűz és fények játéka

Online közvetítés ITT.

Live stream itt

Szólj hozzá!

Budapesti 2021-es tűzijáték ÉLŐ közvetítés – live stream, online link itt

A nagykövet lánya 68. rész magyarul videa – nézd online