in

2021. augusztus 20. – programok Nyíregyházán

2021. augusztus 20. – programok Nyíregyházán.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata államalapító Szent István tiszteletére 2021. augusztus 20-án (pénteken) 17.30 órától ünnepséget rendez a Rózsakert Szabadtéri Színpadon.

Dr. Kovács Ferenc polgármester ünnepi köszöntője és az új kenyér megáldása mellett, hagyományosan a Nyíregyháza Város Díszpolgára cím és az Inczédy György Életmű-díjak átadására is sor kerül.

Lesz tűzijáték augusztus 20-án Nyíregyházán is –­ jelentette be közösségi oldalán dr. Kovács Ferenc.

A polgármester hozzátette: az érvényben lévő, veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseknek az államalapító Szent István király emlékünnep környékére vonatkozó átmeneti enyhítésével vált lehetővé a tűzijáték megszervezése.

Így augusztus 20-án este, 22.15-től a Kossuth téren a hagyományoknak megfelelően az önkormányzat is így teszi teljessé az ünnepet. Posztjában a polgármester azt kérte – miközben invitálta a nyíregyháziakat a főtérre –, hogy osszák meg minél többekkel ezt a friss hírt.

Hirdetés

Augusztus 20. a skanzenben, kiscipóosztással

S napközben a Sóstói Múzeumfaluban is sorjáznak az ünnepi programok. Az új kenyér ünnepén felelevenítik a hagyományokat: beindítják a matolcsi szárazmalmot, és felvonul az „In Ferro Veritas” középkori hagyományőrző csoport, akik egész napos bemutatóval várják a látogatókat az Árpád-kori faluban. Kihirdetik a „Gazdaasszony vagy gazda kovászos kenyere” elnevezésű verseny győztesét, a gyermekeket pedig a Burattinó Bábszínház előadása és a kenyér élettörténetét bemutató interaktív játék várja, de lesz körhinta és népi játszóudvar is.

A program részeként, a hagyományoknak megfelelően a faluközpontban hálaadó református istentiszteletet tartanak. Igét hirdet Kósa László református lelkipásztor. Az istentiszteletet az új kenyér megáldása és kóstolója követi. Megnyílik a múzeumfalu új időszaki kiállítása is „Varotam ez keszkenöt jo szivel – A beregi keresztszemes hímzés” címmel. A látogatók kézműveskedhetnek is: lehetőség lesz szövésre, gyertyamártásra, nemezelésre, bőrözésre, illatzsák és szalmadísz készítésére, fazekaskodásra, vagy akár gyógyteakóstolásra is. A műhelyekbe újra élet költözik, láthatják, hogyan dolgozik a kovács, a mézeskalács-készítő, a kádár, és hogy hogyan zajlott a nagymosás. A múzeumfalu vendégei lesznek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara munkatársai, akik a nap során több száz kiscipót fognak kiosztani a Magyarok Kenyere adományozói program keretében mindazoknak, akik a kenyér útját végigjárják.

Szólj hozzá!
Hirdetés

2021. augusztus 20 – programok Keszthelyen

2021. augusztus 20. – Ekkor lesz a tűzijáték Balatonfüreden