in

3 érdekesség az Egészséges erotika című filmről

Kefirrázás, ladagyár, avagy maró rendszerkritika a nyolcvanas évek állóvizében.

Következzék 10 érdekesség az Egészséges erotika című filmről! Íme az Újságmúzeum gyűjtése.

1. A kultikussá vált kefirrázós geg egy véletlennek köszönhető. Történt, hogy a rendezőasszisztens a reggeli stábértekezletekre mindig egy doboz kefirrel a kezében érkezett. A rendező Tímár Péter utóbb elmondta, nagyon idegesítette, főleg, hogy kibontás előtt rázogatta. Rá is szólt, ám az asszisztens még jobban elkezdte rázni a dobozt. Akkor döbbent rá a rendező, hogy a kefirrázás „ülni” fog a filmben is. Rajhona Ádámnak, vagyis az üzemigazgató Falkay elvtársnak jutott a feladat, hogy naphosszat rázza…

2. Rajhona remekül hozta a leselkedő, ügyeskedő üzemigazgató szerepét, mint ahogy a Megáll az időben is tökéletesen alakította Rajnák szerepét. A Marosvásárhelyen született színész 1974-ben telepedett le Magyarországon és a következő évben már filmezett. Három éve, 72 éves korában halt meg.

3. Kiválóan hozta az ügyeletes tűzoltó szerepét Koltai Róbert is. A 75 éves színész a kedves emlékek közé sorolja az Egészséges erotika forgatását, mint ahogy Haumann Péter is vevő volt a visszafelé felvett jelenetekre. Az elnököt alakító Haumann ma is él, 78 esztendős.

Forrás és még 7 érdekesség a filmről.

Szólj hozzá!

Prima Primissima 2019 – íme a díjazottak listája

Az én kis családom tartalom – előzetesek, kezdési időpontok