in

5 felejthetetlen Hofi-idézet – 2. rész

Jöjjön az újabb 5 felejthetetlen Hofi-idézet összeállításunk.

Hofi Géza a Mikroszkóp Színpad tagja volt 1969 és 1982 között, itt kezdte el a politikai kabaré műfaját az Építem a csatornámat című esttel.

1983-tól a Madách Színház Kamaraszínházában játszotta évről évre megújuló önálló estjeit, amelyeket lemezen is kiadtak, tévékamerák is rögzítettek.

Első “madáchos” estje, a Hofélia 500-as szériát ért meg, az Élelem bérét több, mint 1500-szor adta elő.

Az összeállításunkhoz a poénokat a Corvina Kiadónál Hofi megmondja című gyűjteményes kötetből válogattuk.

Meg vagyok elégedve a vállalattal, tényleg, egy szavam nem lehet… mer’ mindgyá’ visszamondják! Megvan a pénzem is. Most már. Hát… Sokat kellett keresni, mire meglett. Valamelyik marha úgy eldugta…

Ennivaló nincs. Azon gondolkodtam, hogy azért, mert nálunk épül a szocializmus, hát azért enni még csak kell!

**

Kitűnő orvosok kezébe kerültem, na de rajtam is múlott azért… Amit fölírtak igen-igen nagy gondossággal, azt nem vettem be. De háromszor naponta! Reggel, délben, este. Aztán persze hogy meggyógyul az ember!

Azt mondja egyik haverom: Géza, olyan szerszámom van, azzal el lehet vontatni a Gellért-hegyet! Na de eltolni egy gyufásdobozt se…

**

A múltkor valakit lehülyéztem. Nem az vót.

Mennyire ismered a Hofi poénokat? Klikk, és töltsd ki kvízünket!

Szólj hozzá!

Szécsi Pál – Éjszakák és nappalok

Ezúttal Hofi Géza előadásai közül válogattunk.

Pörgesd meg a Hofi Géza poénkereket