in

8 nagyszerű Kovács Kati dal, amit érdemes meghallgatnod

Mutatjuk a mai Kovács Kati sláger-összeállítást.

Kovács Kati Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, énekesnő, dalszövegíró, színésznő.

A magyar könnyűzenei élet kiemelkedő egyénisége, aki a 20. század egyik legtermékenyebb és legsokoldalúbb művészei közé tartozik.

Egyike azon kevés magyar könnyűzenei előadóknak, akik nemzetközi hírnévre tettek szert.

A világ 5 kontinensén (Amerikában, Ausztráliában, Afrikában, Ázsiában, valamint Európa szinte minden országában) adott koncertet. Külföldön 6 nyelven (magyarul, angolul, németül, japánul, oroszul és lengyelül), 11 országban, 80 kiadásban jelentek meg felvételi.

Dalait lefordították még cseh, francia, finn, olasz és spanyol nyelvre is. Az „Év énekesének” választották többek között Angliában és Németországban is.

Zenei stílusát számos műfaj alakította, a rock, a beat és a pop zenétől kezdve, hangja a legnehezebb dzsessz, gospel, spirituálé, blues dalok sőt még az opera eléneklésére is alkalmassá tette. A zenei eredmények mellett sikereket ért el a dalszövegírásban és a filmművészetben is. Eddig több mint 20 filmben és színházi darabban szerepelt, valamint több tucat film betétdalát is ő énekli. Több mint ötven dalának ő a szerzője.

Íme a 8 dal.

 

Dal a pesti férfiről

 

Szólj hozzá!

Kovács Kati – Mindent, ami szép

A Republic dalai – mára ezt a 11-et ajánljuk!