in

9 éve történt: “halálával sokat veszített Magyarország”

A színész 2007. június 3-án hunyt el. Alább az MTI ezen a napon közzétett hírét közöljük.

Darvas Iván halálával sokat veszített Magyarország – írta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2007-ben a blogjában.

“Mondják, a gyász voltaképpen önzés: önmagunkat sajnáljuk, a magunk vesztesége fölött szomorkodunk, amikor gyászolunk valakit, aki fontos volt nekünk. (…) Sokat veszítettünk mi, magyarok Darvas Iván halálával. Van tehát okunk sajnálni magunkat. Van okunk a gyászra” – hangsúlyozta a miniszterelnök a vasárnap elhunyt kétszeres Kossuth-díjas színészt méltatva.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: Darvas Ivánra egy nagyon megosztott ország is büszke tudott lenni.

“Róla pontosan tudhatta mindenki, mi a világlátása, hogy gondolkodik legfontosabb közügyekről, politikai álláspontját, hovatartozását pedig akkor is vállalta, amikor azért megtorlás, egy ígéretesen induló karrier megtörése járt. És vállalta a rendszerváltás utáni években, és most, ebben a politikailag oly bántóan megosztott országban is, amikor a politikai szimpátia
megvallása szintén járhat bizonyos hátrányokkal. Különösen egy művész, vagyis egy olyan ember számára, akit hivatása estéről estére egy szükségszerűen sokféle közönség elé szólít” – fogalmazott a kormányfő bejegyzésében.

Gyurcsány Ferenc szerint Darvas Iván nyíltan vállalt politikai nézeteivel együtt is integráló, egyesítő személyiség tudott maradni, “a nemzet közös színésze (…) nemcsak istenáldotta tehetség volt, de nagyszerű ember is. Ez pedig így, együtt olyan kivételes emberi adottság, amelyet elvesztése után nem könnyen pótol egy közösség, egy ország, egy nemzet”.

Darvas Iván életének 82. évében vasárnap hunyt el. Az elmúlt több mint ötven év egyik legnépszerűbb színésze – aki Darvas Szilárd néven született a ma Szlovákia területén található Belyén, orosz származású anya és magyar apa másodszülött fiaként – szinte minden nagy szerepet eljátszhatott a színészálmok közül. Néhány éve rendezőként is nagy sikerrel mutatkozott be, grafikáiból pedig rendszeresen rendeztek kiállításokat.

Hosszú pályafutása alatt elhalmozták kitüntetésekkel, a két Kossuth-díjon túl csaknem valamennyi, színésznek adható elismerésben részesült. 1955-ben és 1967-ben Jászai Mari-díjat, 1978-ban és 1998-ban Kossuth-díjat kapott, 1969-ben lett érdemes művész, 1975-ben kiváló művész. 2001-ben Pro Urbe Budapest-díjat, 2002. október 23-án Nagy Imre Érdemérmet kapott, 2003-ban Prima Primissima-díjjal tüntették ki.

Szólj hozzá!

Ezt nem értjük! A felelőtlenség tetőfoka ez a baleset

Ő lesz a meglepetésvendége a Heti Hetes évadzáró adásának