in

A Dal 2019 első elődöntő – ők lépnek színpadra

A Dal 2019 első elődöntő – ők lépnek színpadra.

Tíz produkciót láthatnak a nézők január 19-én 19.30-tól A Dal 2019 első élő válogató adásában. A három válogatóból összesen tizennyolc dal jut tovább a két elődöntőbe, az innen továbbjutó nyolc versenyző pedig már a döntőben mérettetheti meg magát, február 23-án.

Az első válogatón az alábbi előadók dalai versenyeznek:

Antal Tímea feat. Demko Gergő – Kedves Világ!

Berkes Olivér – Világítótorony

DENIZ – Ide várnak vissza

Hamar Barni – Wasted

Konyha – Százszor visszajátszott

Nomad – A remény hídjai

Oláh Gergő – Hozzád bújnék

Pátkai Rozina – Frida

Szekér Gergő – Madár, repülj!

Váray László – Someone who lives like this

A dalokat Both Miklós, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, kétszeres Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, a Napra együttes énekese, gitárosa és zeneszerzője, Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa, Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár, valamint Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere véleményezi majd.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét SMS szavazáson keresztül, így aktív részesei lehetnek a dalválasztási folyamatnak.

A Duna Televízió és a Duna World nézői Dallos Bogival és Fehérvári Gábor Alfréddel,  Freddie-vel kereshetik együtt Magyarország legjobb dalát.

Adás után, 21.40-től exkluzív, színfalak mögötti információkkal várja a nézőket A Dal Kulissza. A műsorban az előadók és a zsűri is számtalan érdekességgel szolgál majd a produkciókról, izgalmas kulisszatitkokat osztanak meg a műsorvezetővel, Forró Bencével.

Szólj hozzá!

Zorán ismét az Arénában lép fel – 2019-ben folytatja a zenész: jegyinfo

Gyászhírt közölt január 14-én a Kecskeméti Katona József Színház