in

A Dal 2021 második elődöntő – a továbbjutók névsora

Kialakult A Dal 2021 március 13-i döntőjének mezőnye, miután a szombati második elődöntőből Süle Zsolt a Befúj című dallal, a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos a Maradokkal, Radics Gigi az Egy vagy velem című számmal, valamint Andelic Jonathan az Áldommal bejutott a fináléba.

A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója különdíjat Kardos-Horváth János vehette át.

A Duna Televízióban sugárzott műsorban tíz előadó lépett színpadra, a dalok ismét akusztikus változatban hangzottak el.

A zsűri három produkciót juttatott tovább a döntőbe. A legmagasabb pontszámot, 39-et holtversenyben Süle Zsolt és a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos kapta, mögöttük Radics Gigi végzett a harmadik helyen 38 ponttal.

A negyedik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot Andelic Jonathan és az Áldom című dal kapta, amely szintén bejutott a döntőbe. Korábban, az első elődöntőből jutott a döntőbe BariLaci, Katona Petra, a Kaukázus és a Mudfield.

Az adásban átadták A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója különdíjat, amelyet Kardos-Horváth Jánosnak ítélt a zsűri, a Kaukázus Egyetlen szó című daláért. Ő ezzel a Petőfi Zenei Díj azonos kategóriájának díját is elnyerte. Az elismerést a zsűri tagja, Mező Misi adta át.

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; valamint a zsűriben idén először helyet foglaló Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezte és pontozta.

A dalválasztóban Charlie és Király Linda együtt lépett színpadra.

MTI

Szólj hozzá!

Nagy magyar kedvencek kvíz 20. – megy a 12 jó válasz?

8 könnyű kérdés kvíz – zsebeld be könnyen a telitalálatot!