in

A Hooligans tagjai így nyilatkoztak a csodás dalukról – Apám és, mai mögötte van

Apám címmel 2016-ban egy klipes dallal jelentkezett a Hooligans. Nézzük mit mondtak, akkor az együttes tagjai a könnyfakasztó remekműről.

Csipa:
“Mindannyiunknak megvan a saját története, ami az édesapánkhoz köthető. Ezúttal fontosnak tartottuk, hogy egy dal formájában megemlékezzünk róluk, akkor is, ha velünk vannak még, pláne, ha már elvesztettük őket”

Tibi:
“Már a stúdióban futkározott a hideg a hátunkon, reméljük, hogy mindenkiben elindít egy olyan érzést, ami még közelebb hozza az édesapjához.”

Endi:
“Gyakorló apukaként teljesen mást jelent nekem ez a dal, hiszen nem csak a fateromat juttatja eszembe, hanem azt is, hogy talán majd a lányaimnak is fontos mondanivalót sikerült dalba öntenünk.”

Zsolti:
“Hála az égnek, hogy bármikor felhívhatom édesapámat és remélem, hogy büszkék ránk amiatt amit elértünk az eddigi életünkben. Ez a dal egy nagy kapocs lehet minden apa-gyermek kapcsolatában.”

Szimfonikus feldolgozásban is fantasztikus! Hooligans – Apám

Szólj hozzá!

Szimfonikus feldolgozásban is fantasztikus! Hooligans – Apám

Húsvét 2018 – a múzeumok nyitva tartása