in

A Kossuth-díjasok listája – íme valamennyi díjazott

Összeállításunkban a Kossuth-díjjal kitüntetett személyeket soroljuk fel a díj 1948-as alapítása óta.

Kezdetben a tudomány, a művészet területén, valamint a szocialista termelőmunkában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeket, csoportokat jutalmazták vele. Az Állami Díj 1963-as bevezetése után már csak a kimagasló művészeti, illetve kulturális tevékenységért adományozzák a Kossuth-díjat.

A díjat 1990-ig a Minisztertanács, azt követően a köztársasági elnök adományozza. Alapításakor kettő 1951-től három, 1953-tól (a nagydíj bevezetése után) négy fokozata volt. 1977-től újból kétfokozatú.

Az egyik fokozat a „rendes” Kossuth-díj, a másik a megmaradt Kossuth-nagydíj. Az utóbbit 2015-ig nyolc alkalommal adták át.

A listában a sorrend a következő: a díjazott neve után születési, illetve halálozási éve, majd a díjazott tevékenységi köre szerepel. Ezt követően zárójelben a díjazás éve (többszöri díjazás esetén évei), illetve hogy csoportos (cs), megosztott (m), posztumusz (p) vagy nagydíjban (n) részesült. Végül az 1977-ig meglévő különböző fokozatokat jelöljük. Külön szakaszban találhatóak azok a „csoportok”, amelynek nevében kapták egyes listában szereplők a Kossuth-díjat.

A, Á
Ábrahám Ambrus Andor (1893–1989) zoológus, ideghisztológus (1953, II. fokozat)
Ács Ernő (1907–1991) fizikus (1952, 1954, mindkettő I. fokozat)
Ács Margit (1941) író, kritikus (2020)
Aczél Tamás (1921–1994) író, költő, szerkesztő (1949, m, II. fokozat)
Ádám Jenő (1896–1982) zeneszerző, karnagy (1957, II. fokozat)
Ádám Ottó (1928–2010) rendező, színházigazgató (1965, III. fokozat)
Ágai Karola (1927–2010) operaénekes (2009)
Agárdy Gábor (1922–2006) színész (1985)
Ágh István (1938) író, költő, műfordító (1992)
Ajtay Andor (1903–1975) színész, rendező (1954, II. fokozat)
Ajtay Zoltán (1900–1983) bányamérnök (1951, I. fokozat)
Akarat Endre (1909–1967) gépészmérnök (1948, m, I. fokozat)
Aknay János (1949) festő (2010)
Albert Gábor (1929–2017) író (2015)
Albert János (1896–1973) vegyészmérnök (1960, II. fokozat)
Albrecht József (1920–2001) vájár, robbantómester, politikus (1954, III. fokozat)
Alexits György (1899–1978) matematikus (1951, II. fokozat)
Alföldy Zoltán (1904–1992) orvos, mikrobiológus (1962, III. fokozat)
Almási Éva (1942) színész (1997)
Almási István (1922–1977) vájár (1960, III. fokozat)
Almási Tamás (1948) filmrendező (2010)
Almássy György (1919–1984) villamosmérnök (1962, II. fokozat)
Almássy Károly (1913–1998) agrármérnök, pedagógus (1961, m, III. fokozat)
Ambró Ilona (1903–1983) tanító (1955, III. fokozat)
Ambrus Teréz (1925–1974) gépmunkás (1948, m, II. fokozat)
Andics Erzsébet (1902–1986) politikus, történész (1949, II. fokozat)
Andorai Péter (1948–2020) színész (1994)
András Ferenc (1942) filmrendező (2013)
Andrikó István (1906–1981) állattenyésztő (1954, III. fokozat)
Antal Károly (1909–1994) szobrász (1993)
Apáthi Imre (1909–1960) színész, rendező (1954, II. fokozat)
Arany Sándor (1899–1984) vegyészmérnök, talajvegyész (1958, II. fokozat)
Ascher Oszkár (1897–1965) előadóművész, színházigazgató (1956, III. fokozat)
Ascher Tamás (1949) színész, rendező (1992)
Avar István (1931–2014) színész, politikus (1975, II. fokozat)

B
Babarczy László (1941) rendező (1995)
Babics Antal (1902–1992) orvos, sebész-urológus, politikus (1951, II. fokozat)
Bachman Gábor (1952) építész, formatervező (2015)
Bachman Zoltán (1945–2015) építész, műemlékvédelmi szakmérnök (2005)
Bács Ferenc (1936–2019) színész (2015)
Bacsó Péter (1928–2009) filmrendező (1985)
Bajor Gizi (1893–1951) színész (1948, I. fokozat)
Bak Imre (1939) festő (2002)
Bakonyi József (1918–1991) kertészmérnök (1961, m, III. fokozat)
Balassa Sándor (1935–2021) zeneszerző (1983)
Balázs Béla (1884–1949) író, költő, filmesztéta (1949, II. fokozat)
Balázs Fecó (1951–2020) előadóművész, zeneszerző (2016)
Balázs János (1988) zongoraművész (2019)
Balázs Józsefné Stelczer Erzsébet (1914–1992) fonónő (1962, III. fokozat)
Balázs Mihály (1955) építész (2009)
Balázs Péter (1943) színész, színigazgató (2012)
Balázs Samu (1906–1981) színész (1951, II. fokozat)
Báldy Bálint (1896–1971) állattenyésztő (1960, III. fokozat)
Bálint András (1943) színész (2003)
Bálint Endre (1914–1986) festő, grafikus (1985)
Bálint Márta (1946) színész (2017)
Balla Demeter (1931–2017) fotóművész (2004)
Balla Imre (1909–?) gazdasági vezető (1953, III. fokozat)
Balla János (1909–1980) gazdasági vezető (1954, III. fokozat)
Ballenegger Róbert (1882–1969) talajvegyész, agrogeológus (1957, II. fokozat)
Baló József (1895–1979) orvos, patológus (1955, m, II. fokozat)
Balogh János (1913–2002) zoológus, ökológus (1963, II. fokozat)
Balogh József (1908–1992) tanár (1954, III. fokozat)
Bán Ferenc (1940) építész (1994)
Bán Frigyes (1902–1969) filmrendező (1950, m, I. fokozat; 1952, 1954; utóbbiak II. fokozat)
Banda Ede (1917–2004) gordonkaművész (1958, cs, II. fokozat)
Bánffy György (1927–2010) színész (2001)
Banga Ilona (1906–1998) biokémikus (1955, m, II. fokozat)
Banga Imre (1913–1985) földműves (1950, cs, II. fokozat)
Bangó Margit (1950) előadóművész (2006)
Bánsági Ildikó (1947) színész (1996)
Bara Margit (1928–2016) színész (2002)
Barabás Tibor (1911–1984) író (1954, II. fokozat)
Barakonyi László (1909–1983) üzemmérnök (1949, m, II. fokozat)
Bárány Nándor (1899–1977) gépészmérnök (1951, II. fokozat)
Baranyay András (1938–2016) grafikus (1999)
Baranyi Ferenc (1937) költő, író, műfordító (2008)
Baráth Antal (1905–1987) vasesztergályos (1948, m, II. fokozat)
Baráti Kristóf (1979) hegedűművész (2014)
Barcza Zsolt (1978) cimbalomművész (2013, m)
Bárczi Géza (1894–1975) nyelvész (1952, II. fokozat)
Bárczi Gusztáv (1890–1964) orvos, gyógypedagógus (1953, II. fokozat)
Barcsay Jenő (1900–1988) festő, grafikus (1954, II. fokozat; 1985)
Bárdos Lajos (1899–1986) zeneszerző, karmester (1955, II. fokozat)
Bari Károly (1952) költő, műfordító, grafikus (2001)
Barsy Béla (1906–1968) színész (1953, III. fokozat)
Barsy Sarolta (1903–1980) növénynemesítő (1962, III. fokozat)
Barta István (1910–1978) villamosmérnök (1957, II. fokozat)
Barta József (1897–1987) építészmérnök (1957, II. fokozat)
Barta Lajos (1878–1964) író (1956, II. fokozat)
Bártfai Sándor (1894–1972) gazdasági vezető (1960, m, III. fokozat)
Bartha László (1908–1998) festő, grafikus (1993)
Bartók Béla (1881–1945) zeneszerző, zongoraművész (1948, p, I. fokozat)
Bartók József (1977) nagybőgős (2013, m)
Bartos Gyula (1872–1954) színész (1952, II. fokozat)
Básti Juli (1957) színész (1993)
Básti Lajos (1911–1977) színész (1955, II. fokozat)
Báthy Anna (1901–1962) operaénekes (1954, II. fokozat)
Bayer István (1909–1994) pedagógus, tankönyvszerző (1958, III. fokozat)
Bayer Oszkár (1900–1980) vasesztergályos (1948, m, II. fokozat)
Beck András (1911–1985) szobrász (1949, m, II. fokozat)
Becze Gábor (1954) nagybőgős (2000, 2020 cs)
Bede-Fazekas Csaba (1933) operaénekes (2015)
Beke Dénes (1911–1962) kémikus (1949, II. fokozat)
Beke Ferenc (1914–1988) agrármérnök (1959, II. fokozat)
Beke Ödön (1883–1964) nyelvész (1960, II. fokozat)
Békés András (1927–2015) rendező (1995)
Békés Itala (1927) színész (2010)
Békésy Miklós (1903–1980) mezőgazdász (1954, III. fokozat)
Belitzky József (1903–1961) csoportvezető (1949, m, II. fokozat)
Bella István (1940–2006) költő, műfordító (2001)
Bencsik István (1931–2016) szobrász (1992)
Bencsik Mihály (1910–1988) földműves (1949, m, II. fokozat)
Bencze László (1907–1992) festő, grafikus (1952, II. fokozat)
Bencze Miklós (1922–?) vájár (1956, III. fokozat)
Benczik Sándor (1903–1975) törzsállattenyésztő (1955, III. fokozat)
Benedek Jenő, id. (1906–1987) festő (1952, II. fokozat)
Benedek Marcell (1885–1969) író, irodalomtörténész, műfordító (1963, II. fokozat)
Benedek Miklós (1946) színész (2016)
Benedikt Ottó (1897–1975) villamosmérnök (1958, II. fokozat)
Benitz Zsigmond (1901–1963) gépállomás-igazgató (1954, III. fokozat)
Benjámin László (1915–1986) író, költő, politikus (1950, 1952; mindkettő II. fokozat)
Benkó Sándor (1940–2015) dzsesszzenész (2006)
Benkő László (1943–2020) zenész, zeneszerző (2013, m)
Bényei Tamás (1964) dzsesszzenész (m, 2015)
Bera Zsolt (1969) dzsesszzenész (m, 2015)
Berczelly István (1938) operaénekes (2020)
Berecz András (1957) előadóművész, mesemondó (2011)
Bereczky Endre (1896–1973) vegyészmérnök (1949, II. fokozat)
Bereményi Géza (1946) író, dramaturg, filmrendező (2001)
Berend T. Iván (1930) gazdaságtörténész (1961, m, III. fokozat)
Berentey Ernő, id. (1889–1957) orvos, szülész-nőgyógyász (1949, II. fokozat)
Berény Róbert (1887–1953) festő (1951, I. fokozat)
Béres Ilona (1942) színész (2000)
Béres János (1930) furulyaművész, népzenekutató (2014)
Bereznai Oszkár (1898–1989) gépészmérnök (1952, II. fokozat)
Berkesi Sándor (1944) karnagy (2018)
Bernáth Aurél (1895–1982) festő, író (1948, II. fokozat; 1970, I. fokozat)
Bertalan Tivadar (1930) festő, grafikus, látványtervező (2017)
Bertók László (1935–2020) író, költő (2004)
Bessenyei Ferenc (1919–2004) színész (1953, 1955; mindkettő II. fokozat)
Bezerédi Zoltán (1955) színész, rendező (2010)
Bezzegh László (1917–1990) erdőmérnök (1960, m, II. fokozat)
Bihari Ferenc (1896–1968) földműves, gazdasági vezető (1951, II. fokozat)
Bihari József (1901–1981) színész (1951, I. fokozat; 1953, II. fokozat)
Biró Ferenc (1904–2006) gépészmérnök (1949, m, I. fokozat)
Bíró Miklós (1933–2015) operatőr (2004)
Bitskey Tibor (1929–2015) színész (2000)
Blaskó Péter (1948) színész (2008, nem fogadta el a díjat, 2011)
Bochner Endre Lajos (?) villamosmérnök (1952, II. fokozat)
Bódi Béla (1899–1971) előhengerész (1952, II. fokozat)
Bodó Elemér (1926–?) vájár, szakvezető aknász (1959, III. fokozat)
Bodó Zalán (1919–1990) fizikus (1959, m, II. fokozat)
Bodor Ádám (1936) író (2003)
Bodrogi Gyula (1934) színész (2005)
Bogányi Gergely (1974) zongoraművész (2004)
Bogdán József (1909–1969) földműves (1948, m, I. fokozat)
Bognár Géza (1909–1987) villamosmérnök, politikus (1949; 1956, m; mindkettő II. fokozat)
Bognár Rezső (1913–1990) kémikus (1948, II. fokozat; 1962, I. fokozat)
Bohus Zoltán (1941–2017) üvegtervező (2014)
Bojtor Miklós (1918–1988) agrármérnök (1958, III. fokozat)
Bojtos Károly (1962) kamarazenész (2004, cs)
Bokros Birman Dezső (1889–1965) szobrász (1949, II. fokozat)
Bólya József (1911–1966) gazdasági vezető (1950, m, II. fokozat)
Bonkáló Tamás (1922–2008) gépészmérnök (1954, III. fokozat)
Bonta József (1908–1982) építőmérnök (1953, III. fokozat)
Boráros Imre (1944) színész (2014)
Borbély Mihály (1919–?) textilmérnök (1953, III. fokozat)
Borbély Mihály (1956) klarinétművész (2014, m)
Bordás András (1921–1956) esztergályos (1954, III. fokozat)
Bordás Lajos (1879–1960) mérnök (1949, m, II. fokozat)
Boromisza Gyula (1914–?) gépészmérnök (1956, m, III. fokozat)
Boros Gyula (1915–1986) tanító (1948, II. fokozat)
Boross Lajos (1925–2014) előadóművész, prímás (2006)
Bors János (1913–1985) gépészmérnök (1957, m, III. fokozat)
Bors Károly (1906–1975) tervezőmérnök (1958, III. fokozat)
Borsos Miklós (1906–1990) szobrász, éremművész, grafikus (1957, III. fokozat)
Bortnyik Sándor (1893–1976) festő, grafikus, tervezőgrafikus (1973, II. fokozat)
Borvendég Béla (1931–2014) építészmérnök (2004)
Botvay Károly (1932) gordonkaművész (1970, cs, III. fokozat)
Bozay Attila (1939–1999) zeneszerző (1990)
Bozsik Yvette (1968) koreográfus, táncművész (2006)
Bölöni György (1882–1959) író, publicista (1955, I. fokozat)
Böszörményi Géza (1924–2004) filmrendező (2000, m)
Bőzsöny Lajos (1926–?) fémöntő (1950, m, II. fokozat)
Brczán Miroszláv tamburaművész (2014, m)
Bródy János (1946) előadóművész, zeneszerző, szövegíró (2000, cs)
Bruckner Győző (1900–1980) kémikus, gyógyszervegyész (1949, 1955; mindkettő I. fokozat)
Bruckner Lipót (1902–1969) cérnázómester, mérnök (1948, m, I. fokozat)
Buda Ferenc (1936) költő, műfordító (2005)
Budai Ilona (1951) népdalénekes (2016)
Budavári Károly (1910–1991) vájár (1955, III. fokozat)
Budincsevits Andor (1905–1995) kémikus (1953, III. fokozat)
Budó Ágoston (1914–1969) fizikus (1951, m, II. fokozat)
Bugyi István (1898–1981) orvos, sebész (1949, II. fokozat)
Bulla Elma (1913–1980) színész (1956, II. fokozat)
Bun József (1907–2000) gépészmérnök (1948, m, II. fokozat)
Bunda János (1916–1989) ács (1953, III. fokozat)
Buti Gyula (1917–1974) kőműves (1953, III. fokozat)
Buti Sándor (1899–1992) tanár, iskolaigazgató (1960, III. fokozat)
Buzágh Aladár (1895–1962) kémikus (1949, 1954; mindkettő I. fokozat)
Buzási János (1912–1978) bányamérnök (1959, III. fokozat)

C
Cholnoky László (1899–1967) kémikus (1959, II. fokozat)
Cholnoky Tibor (1901–1991) mérnök (1957, III. fokozat)
Claus Alajos (1908–1988) kohómérnök (1948, m, II. fokozat)
Czakó Gábor (1942) író, publicista (2011)
Czibere Tibor (1930) gépészmérnök, politikus (1962, III. fokozat)
Czifranics Mihály (1895–1984) földműves (1948, cs, I. fokozat)
Czóbel Béla (1883–1976) festő, grafikus (1948, II. fokozat)
Czukor Anna (1932) építőipari munkás (1950, cs, II. fokozat)

A Kossuth díjasok listája folytatódik

Szólj hozzá!

NAV köztartozásmentes adatbázis 2021 – itt éred el

Tiltott gyümölcs 138. rész indavideo