in

A legendás Három Kívánság visszatér!

A legendás Három Kívánság megérkezik a Retro Rádióba!

Magyarország egyik legrégebbi lemezlovasa, Dévényi Tibor dédelgetett vágya teljesül a Retro Rádióban! A Három kívánság ezúttal az éter hullámhosszain teljesíti a kívánságokat.

A nagy generáció egyik ikonikus alakja, Dévényi Tibor a Magyar Televízió számárakészített Három kívánság című műsorsorozatával lett országos hírű, 1985-től Tibi bácsi neve és a Három kívánság összefonódott. A műsor másfél évtizedig levelek százait fogadta és valósította meg a benne foglalt kívánságokat, úgy tűnt bármi lehetséges. Irigykedtünk a gyerekekre, akik voltak olyan szerencsések, hogy Tibi bácsi teljesítette kívánságukat.

A 70-es években disc jockey-ként szerzett nevet magának, Piros labdás diszkósként járta az országot, miközben, mint a Három kívánságban, labdákat dobált a lelkes közönségnek, igy a bulik állandó főszereplője lett.

Gyerekkorunk nagy legendája október 6-tól visszatér a Retro Rádióba, hogy 3 órán keresztül teljesítse a hallgatók és sztárok zenei kívánságait is.

A Három kívánság Dévényi Tiborral október 6-tól minden szombat délelőtt 10-13 óra között az országos Retro Rádióban!

Szólj hozzá!

Könnyek közt hallgattuk! Andrea Bocelli, Sarah Brightman – Time To Say Goodbye

Mennyire ismered a Barátok közt c. sorozatot Kvíz