in

A Nemzeti Színház közleményt adott ki – Törőcsik Mari nem nyilatkozott

Íme a Nemzeti Színház közleménye.

“A Nemzeti Színház Törőcsik Mari kérésének megfelelően határozottan cáfolja a művésznőnek tulajdonított nyilatkozatot, amely ma egyes sajtótermékekben feltűnt. Időközben az is világos lett számunkra, hogy ezek a cikkek félrevezetően állítják, hogy Törőcsik Mari a HVG-nek adott nyilatkozatot.

Felháborítónak tartjuk, hogy egyes sajtóorgánumok visszaéltek a művésznő és a HVG nevével, ezért kérjük, hogy a fentieket minél többen tegyék közzé, tisztázva ezzel a művésznőt és a hetilapot ért igaztalan mondatokat.” – indul a közlemény.

Elnézést kérnek a megtévesztettektől

“A Nemzeti Színház – bár a valótlan tényállítás nem állt szándékában és az nem is a Színháznak tulajdonítható, mégis – elnézést kér a megtévesztettektől, és azt különösen sajnálja, hogy az otthonában lábadozó művésznőt sérelem érte.” – tették hozzá 2018. április 11.-én.

Ez állt a hamis levélben:

“Tisztelt Orbán Viktor Úr, tisztelt Magyarok! 82 évvel és megannyi tapasztalattal a hátam mögött őszintén megrendített a mostani választások eredménye. Úgy hiszem, hogy az egész nemzet kudarca ez. Ugyan én már valószínűleg nem sokáig leszek e földön, de a gyermekimnek és a fiatalabb sorstársaimnak igenis számítani fog, ami most Április 8.-án történt.

Csalódottságom mérhetetlen, ennél már csak szívem szeretete a nagyobb. Őszintén kívánok ennek a nemzetnek irgalmat, kitartást és jobb időket. A történtek ellenére úgy hiszem, megérdemli. Ugyanezt szeretném kívánni Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak is, aki remélem egyszer felismeri, hogy hova is vezette hazánkat.

Maradok tisztelettel, T. Mari ”

Szólj hozzá!

Hajdú Péter távozik az ATV-től? A csatorna közleményt adott ki

Oszvald Marika: “Ez hihetetlen dolog”