in

Akár tragédia is történhetett volna – a rendőrség jelenti

A Bács-Kiskun megyei rendőrök 15 perc alatt elfogták és őrizetbe vették a gyanúsítottat.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Pál 32 éves kalocsai lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2016. február 14-én 12 óra körüli időben egy kalocsai sörözőben egy késsel megszúrta ismerősét. A 42 éves férfi az elsődleges orvosi szakvélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett, azonban a súlyosabb eredmény elmaradása nem az elkövetőn múlott.

A rendőrök a bejelentéstől számított 15 percen belül elfogták a helyi lakost, majd gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették. A nyomozók kezdeményezik Sz. Pál előzetes letartóztatásának indítványozását.

– police.hu –

Szólj hozzá!

Legendás tévés: Vágó István

Súlyos baleset történt – mentőhelikopter tart a helyszínre