in

Alföldi Róbert gyászol: “Drága Károly, nyugodj békében.”

Ma, december 10-én kísérték utolsó útjára Pakson Halász Károly képzőművészt. Alföldi Róbert hivatalos oldalán emlékezik a művészre.

“Volt szerencsém személyesen is ismerni. Volt szerencsém látni, hogy nagy betegen, fájdalmakkal, 70 évesen is milyen erővel és nyitottsággal élte nem könnyű életét. És milyen energiával és kíváncsisággal és mai szemmel és kereséssel alkotott élete utolsó pillanatáig. Nagy művész volt.”

Köszönöm a bizalmadat

“És mint minden igazi nagy magyar művész esetében,  Károly is majd halála után fog méltó helyére kerülni. Ami már életében is megillette volna. Hopp–Halász Károly meghalt. Ma temették. Ideje lenne úgy tisztelni, ahogy megérdemelte volna éltében is. Drága Károly, nyugodj békében. Köszönöm a bizalmadat, hogy ismerhettelek.” – zárta sorait Alföldi Róbert.

Hopp-Halász Károly Kölnben képezte magát

Hopp-Halász Károly 1968-ban, a Pécsi Iparművészeti Stúdióban szerzett diplomát, ezután Pécsen, majd 1979-től Pakson dolgozott, ahol létrehozta a Paksi Vizuális Kísérleti Művésztelepet. 1991-tól A Paksi Képtár alapító igazgatója volt, 1972-ben Kasselba, 1978-ban Kölnbe és Amszterdamba tett tanulmányutat.

Számos egyéni kiállítása volt Magyarországon és külföldön egyaránt, Amszterdamban a video-művészetet tanulmányozta, és 1978-ban ott készítette el Transition című videó-művét is. Festészetének alakulását jelentősen meghatározták az akció, a performance és a body art munkák, főleg a lábbal taposott képek.

Szólj hozzá!

Emléktáblát avattak Garas Dezső tiszteletére

Gyász! A Veszprémi Petőfi Színház társulata fájó szívvel búcsúzik