in

Aradszky László: “hirtelen kerültem a…”

Aradszky László sikere lassan ötven éve töretlen, jubileumi születésnapját pedig koncertsorozattal ünnepli. szerte az országban.

aradszky_laszlo
Aradszky László kiadványaiért KLIKK

Hogy emlékszik a nagy berobbanására? – kérdezte a Blikk riportere.

Még a Töltőtoll Javító Szövetkezetben dolgoztam, és reménybeli énekesnek tartottam magam, amikor 1967-ben a magyar hanglemezgyártás első aranylemezese lettem. A táncdalfesztiválon 132 ezer szavazatot kaptam, bár hivatalosan csak 101 ezret, mert a többi éjfél után érkezett. Hogy is felejthetném el a legendás Piroskát vagy az Annál az első ügyetlen csóknál című dalomat, amelyre a zsűri ugyan 82 pontot adott, mégis közönségkedvenc lett. Nagyon hirtelen kerültem a legismertebb szórakozóhelyek színpadaira, és elkezdődött az a siker, ami lassan ötven éve tart.

Szólj hozzá!

Ő lesz Friderikusz vasárnapi vendége

Aradszky László: “Tudom, hogy Porschém már nem lesz, de…”