in

Árkus József 1992 óta nincs köztünk – nem feledjük!

Árkus József 1992 óta nincs köztünk – nem feledjük!

Árkus József magyar újságíró, humorista, konferanszié, a Ludas Matyi hetilap és a Parabola című szatirikus televízió-műsor főszerkesztője.

1965-ben a Magyar Rádióhoz hívták, ahol a központi szerkesztőség belpolitikai rovatának vezetőjeként dolgozott. Saját műsora az Apolitika-presszó volt. 1966 és 1975 között a Népszabadság munkatársa volt, ahol 1969-től “Egy hét” címen hetente megjelenő, a belpolitikai eseményeket szubjektív, ironikus módon összefoglaló rovata volt. 1976-tól vezette Tabi László utódjaként a Ludas Matyi élclapot 1990-ig, amikor a szerkesztőség jó részével együtt megalapította az Új Ludast, és ennek is főszerkesztője lett.

A Mikroszkóp Színpad házi szerzője volt és sokáig szerkesztette az újságíróbálra megjelenő alkalmi kiadványt, a Tollasbált, amely főleg pikáns női fotói miatt volt közismert.

1992-ben rákbetegségben hunyt el, egy hónappal 62. születésnapja előtt.

 

Szólj hozzá!

Megrázó vallomás – Déri János utolsó interjúja

Ihász Gábor – Te hívtál