in

Átadták a Szenes Iván Művészeti díjakat – íme az díjazottak névsora

Átadták a Szenes Iván Művészeti díjakat

Nyolcadik alkalommal rendezték meg Szenes Iván tiszteletére az ingyenes emlékkoncertet a Szenes Iván téren. Az est folyamán három generáció – Szenes Andor, Szenes Iván és Szenes Andrea – dalai csendültek fel a legendássá vált találkozások terén. A generációkat összekötő, töretlen sikerű dalokat Bodrogi Gyula, az Apostol együttes, Koós János, Dékány Sarolta, Opitz Barbi, Burai Krisztián, Zalatnay Cini, Bokor Marianne, Kocsis Tibor, Aradszky Marci, Fási Ádám, Fási Zsüliett, Nyári Károly, Nyári Edit, Nyári Alíz, Mészáros János Elek, Postás Józsi, Vastag Tamás, Korda György és Balázs Klári előadásában hallhatta a közönség.

Bodrogi Gyula a legendás dalszövegíróra emlékezve elmondta: Szenes Ivánt mindenki szerette, elég körülnézni a széksorok között, generációkat hoz össze ma is a nézőtéren és a színpadon egyaránt.

Szenes Andrea az est háziasszonya örömének adott hangot, hogy ilyen sokan kíváncsiak évről évre, soha előtte ennyi ember még nem jött el erre a térre. Elárulta a családi titkot, hogy édesapja, de szintén dalszerző nagypapája sem igazán szeretett kimozdulni otthonról, mindenki idejárt hozzájuk alkotni.

A főpolgármester helyettes, aki 2016-ban személyesen Törőcsik Marival közösen avatta fel a teret, visszatérő vendégként köszöntötte a jelenlévőket. Szalay-Bobrovniczky Alexandra úgy fogalmazott: a zene terápiás hatását jól ismerte minden idők legjátszottabb magyar szerzője, akinek köszönhetően több mint kétezer olyan dal született itt, ezen a téren, melyek gyógyító hatását kortól függetlenül mindenki képes megérezni és értékelni.

Idén mindenki különlegeséggel készült. Az Úgy szeretném meghálálni, Mindenkinek van egy álma, Kicsit szomorkás a hangulatom máma, Szeretni bolondulásig, Kicsi gyere velem rózsát szedni, Kislány a zongoránál, Nem csak a húszéveseké a világ gigaslágerek mellett sok olyan dal is előadásra került, aminek most volt a premierje. Bodrogi Gyula először énekelte az Állítsátok meg a földet Szenes költeményt, Balázs Klári és Korda György új duettet találtak ki találóan a Téged tőlem már nem vehetnek el dallal, és Dékány Sarolta Koós Jánossal házasságuk mottójaként előadták a Mi együtt sírunk és együtt nevetünk slágert. Az este végén az Apostol együttes kíséretében Szenes Iván videóról előadta Mintha sohase hagynád abba úgy kell élni szerzeményét, amelyet a közönség tisztelete jeléül állva tapsolva hallgatott meg az est legmeghatóbb perceiként.

A koncert keretében adták át a Szenes Iván Művészeti Díjakat is. Idén a Szenes Iván Életműdíjat Zalatnay Sarolta kapta, akivel együtt megnyertek több  nemzetközi  dalfesztivált és olyan Szenes slágereket vitt sikerre, mint a Tölcsért csinálok a kezemből, a Félteni kell vagy a Hosszú forró nyár.

Vastag Tamást rögtön szembetűnő fizikai hasonlósága kapcsán Szenes Andor Szenes Iván édesapjának leszármazottjaként üdvözli a közönség. Idén Szenes Iván Művészeti díjat kapott a Szenes slágerek hithű előadásáért.

Burai Krisztián elsőként kapott dalszerzői munkásságáért Szenes Iván Művészeti díjat úgy fogalmazott, hogy közösnek érzi saját magával Szenes Iván hitvallását, hogy teljesen azonosulni tudott az emberekkel. A dalköltő kedvenc dalát, a Hosszú az a napot dolgozta fel és adta elő Opitz Barbival közösen, aki a Kornay Marianne-Szenes elismerést kapott a Szenes slágerek legifjabb generációhoz történő eljuttatásáért.

Idén először került sor a Szenes Iván Közéleti Díj átadására, amelyet Győr városa és Borkai Zsolt polgármester nevében Radnóti Ákos alpolgármester vett át, aki beszédében arról az örömteli hírről is beszámolt, hogy Győr egyik parkját hamarosan Szenes Iván parknak nevezik el.

A világkülönlegességnek számító koncert végeztével méltán mondható, hogy a józsefvárosi hagyomány, Budapest kiemelt rendezvényévé nőtte ki magát. Korábban soha ennyien nem jöttek erre a térre. A nagysikerű rendezvény végén az előadók és a közönség is egyetértett abban, hogy jövőre szeptember 15-én ismét találkoznak a Szenes Iván téren.

A koncertről televíziós felvétel is készült, amely hetente lesz látható a Duna World-ön, ahol csütörtökönként televíziós műsorok is megtekinthetők Budapest legnézettebb teréről.

Szólj hozzá!

Aradszky László – Ismeretlen lány

Nótaszó Bangó Margittal – nagyszerű összeállítás 1985-ből