in

Átadták a Radnóti-díjakat – íme az elismertek névsora

Átadták a Radnóti Miklós költőről elnevezett antirasszista díjat hétfőn Budapesten. A kitüntetést a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) alapította 2000-ben.

Radnóti-díjat kapott Jean Cardoen, a Belga Veterán Intézet emlékezési és kommunikációs igazgatója, Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Gajda Péter XIX. kerületi polgármester, Hajdu László XV. kerületi polgármester, Halász Judit színművész, Horváth Dezső, Kővágóörs polgármestere, Kiss Anikó, a Szociális Csomagküldő Mozgalom alapítója, Molnár György, a MEASZ Baranya megyei szervezetének elnöke, Rédei Éva, a Láng Téka könyvesbolt vezetője, Rónai Judit lektor, a MEASZ tagja, Somfai Péter újságíró, Stock Richárd jogtanácsos, Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, Vadai Ágnes politikus, Zsolnai Júlia színművész és  menekülteket segítő civilek.

Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke nyitóbeszédében elmondta, hogy a nemzetközi antirasszista világnaphoz kötődő díj tizenhat éves múltra tekint vissza, eddig több mint kétszázhetvenen kapták meg azt.

A szervezet vezetője egyebek mellett annak a véleményének adott hangot, hogy Magyarország az elmúlt hat évben “szélsőjobbra tolódott”, a jogállam intézményei “kiüresedtek”. Úgy fogalmazott: a kormány a menekültügyben hatalma megtartásáért sok ember lelkében “évtizedekre elültette a gyűlölködést”.

Ujhelyi István azt mondta: európai demokrataként tudja, hogy nem azok a százezrek vagy néha milliók az ellenfelek, akik bedőlnek az uszításnak, a “közpénzből kampányoló migránsgyűlölőknek”, hanem azok, akik ebből csinálnak politikát. Zsolnai Júlia hangsúlyozta: felháborítja, hogy látja feléledni a Horthy-kultuszt annak összes vállalhatatlan jelszavával, “Hóman Bálintjaival” együtt.

A közreadott sajtóanyag szerint olyan személyiségek, közösségek részesülhetnek a Radnóti Miklós antirasszista díjban, akik, illetve amelyek “kiállásukkal, példamutató cselekedetükkel hitet tesznek az antirasszizmus eszméje mellett”.

 

Szólj hozzá!

A világsztár színésznő is megnézte a budapesti előadást – fotó

Rossz hírt közölt a Vígszínház – íme a közlemény