in

Augusztusban indul a 9. Balaton kerülő tandemtúra!

A Mozdulj! Közhasznú Egyesület 2011-ben szervezte meg első tandemes kerékpártúráját látássérültek részére a Balaton körül. Tette ezt azzal a céllal, hogy a látássérült emberek számára egy felejthetetlen élményt és sport teljesítményt szerezhessen. Kilencedik éve lehet a tandemes konvojjal találkozni a Balaton körül. Igazi színfolttá vált a csapat, sok balatoni településen már ismerősként visszavárják őket.

Mi jellemző erre a pár napra, amikor látássérültek és látók közösen sportolnak együtt? A jókedv, egymás elfogadása és az egymástól tanulás, a kilométerek legyőzése és persze a buli.

A 220 km soknak tűnik, de a bringások szeretik a kihívásokat! Ebben az évben 9. alkalommal augusztus 15-21. között kerül megrendezésre ez a kerékpáros esemény, ahol a résztvevők 25 tandemkerékpárral, szólóbringákkal kerülik meg a Balatont közel 70 fővel.

A túra Balatonalmádiból indul, és itt lesz a cél is. A szervezők a bringázáson kívül, számtalan programmal készülnek: flash mobok, faültetés, süti verseny, hajókázás, éjszakai kalandtúra, balatoni borászatok felkeresése, részvétel a Balatonalmádi borfesztivál programjában, találkozások civil szervezetekkel, a tűzijáték megnézése közösen, Ki mit tud?, találkozás motoros barátokkal és a motorok kipróbálása. Minden évben, így idén is, Balatongyörökön a vöröskereszt szervezésében táborozó gyermekekkel is találkozik a bringás csapat, ahol közös programokban vesznek részt.

Idén saját tandemkerékpárokkal vágnak az útnak, hiszen civil összefogásnak köszönhetően 12 Csepel tandemkerékpárral lett gazdagabb az egyesület. Az Összhang Alapítvány egy sikeres jótékonysági koncertet szervezett, ahol a Budapesti Vonósok léptek fel. A helyszínt a Budapest Music Center biztosította, Gőz László jóvoltából. A koncert fantasztikus volt, az eredménye pedig az a 12 tandemkerékpár, amivel öröm lesz a tekerés.

A Mozdulj! Közhasznú Egyesület idei, 9. Balaton kerülő tandemtúrájának fővédnökei:
Bernáth Ferenc, gitárművész
Horváth Lajos, Laller, Dakar motorversenyző

Azért, hogy a túra híre minél több emberhez eljuthasson, idén is a Millenárison, a Makadám Mérnök Klubban tartottak sajtótájékoztatót a szervezők, ahol dr. Tálos Marianna a Mozdulj! Közhasznú Egyesület elnöke és Glázer Tamás, a Millenáris igazgatója megnyitó beszéde után bemutatásra került a Mozdulj himnusz átdolgozott verziója 10 énekessel (Balázs Zsolt, Dobozi István, Dóka Attila, Ivanova Daniela, Krizbai Teca, László Attila, Madár Veronika, Müller Attila, Szíj Melinda, Szűcs Gabi). Ezenkívül sportolók, művészek és a Victoria című könyv írója, A.I.Willis mondták el gondolataikat az alábbi témában: A közös sportolás mint lehetőség, az esélyegyenlőség megteremtésében.

Dóka Attila dalszerző, énekes, aki benzingőzös világban él, és a legújabb autók tesztelésével foglalkozik, ezúttal két kerékre pattant, és a Millenáris parkjában bemutatta, hogyan kell elképzelni a Balatont megkerülő túrát, hogyan dolgozik együtt az ép és látássérült.

Mára ez az esemény egy igazi esélyegyenlőségi mozgalommá vált, hiszen ez a kezdeményezés nem csak sportértéket hordoz magában, hanem figyelemfelkeltő kampány is lett évről évre.

A 9. tandemtúra útvonala:

  1. nap: Találkozó Balatonalmádiban
  2. nap: Balatonalmádi-Zánka
    2. nap: Zánka-Balatongyörök
    3. nap: Balatongyörök-Fonyód
    4. nap: Fonyód-Siófok, Sóstó
    5. nap: Siófok, Sóstó-Balatonalmádi
Szólj hozzá!

A Nemzet Színésze: A díjazottak névsora, érdekességek a díjról

TOP 10 sláger 1954-ből