in

Az Aradszky család újabb közleményt adott ki: “Emlékezzünk együtt Lacira”

Aradszky László családja csütörtök este adott újabb tájékoztatást az egykori énekes hivatalos oldalán.

“Kedves Barátaink!
Köszönjük a sok együttérző bejegyzést, köszönjük azoknak, akik el tudtak jönni Laci temetésére és azoknak is, akik lélekben voltak ott.
Köszönjük az Evangélikus Egyháznak, Aradi György lelkész úrnak a méltó gyászszertartást, valamint a Magyar Katolikus Egyháznak, a Szent István Bazilikának, hogy Laci hamvait befogadta, urnája elhelyezésre kerülhetett e szent helyen.
Köszönjük Koós Jánosnak és Soltész Rezsőnek a szívbe markoló gyászbeszédeket.
Köszönjük a temetésről tudósító televíziós csatornáknak a megértést és azt, hogy a Család minden kérését a legnagyobb megértéssel tiszteletben tartották.
Úgy gondoljuk, hogy minden híreszteléssel ellentétben a temetési szertartás méltósággal, emelkedetten, bármiféle zavaró körülmény nélkül lezajlott.
Aki a későbbiekben szeretné leróni kegyeletét, az megteheti a Szent István Bazilika altemplomában a Szent Lipót terem “I” betűjelű falában elhelyezett urnánál. Látogatási idő minden nap 10-13 ill. 15-18 óráig.
Hálásak vagyunk mindenkinek a sok szeretetért, amelyből erőt meríthettünk a nehéz órákban, napokban, hetekben…
Emlékezzünk együtt Lacira, emlékét örökké őrizzük meg !
Szeretettel: az Aradszky Család”

Szólj hozzá!

Gyászhírt közölt az Operaház – elhunyt a Liszt Ferenc-díjas énekesnő

Gyászhírt közölt pénteken az Operaház: “Lement a vas… de ezt már nem Ő küldte…”