in

Az Első Emelet vezetője megszólalt: “Nem foglalkozom ilyen jellegű összehasonlításokkal”

Hirdetés

A Hét című lap 1986-ban írást közölt az Első Emeletről. Mutatjuk a Koller Sándor szerző által készített anyagot.

Tisztelt olvasóink! Ezúttal a magyarországi Első Emelet vezetőjével, Tereh Istvánnal olvashatnak beszélgetést arról, hogy meddig tanul az ember, hogy miért lett az Első Emelet Első Emelet, hogy van-e értelme a segélykoncerteknek, hogy. . .

Állj, állj, állj. vagy lövök . . .

Első Emelet. Ismerősen cseng a név minden popzenét kedvelő fiatal és nem fiatal fülében, hiszenegy olyan zenekarról van szó, mely sokat szerepel nyilvánosság előtt. Szép sikerrel, hiszen az eddig megjelent két albumból összesen kétszázötvenezer fogyott el. Miért? Tereh István, a csapat vezetője válaszol kérdéseimre.

— Akkor hát miért?
— Ha a hazai popzenei ranglétrát tekintem, akkor valahol az első öt legjobb előadó közt bujkálunk.
Hát ezért.

— Sokakat foglalkoztat még ma is az a kérdés. hogy vajon miért választottátok az Első Emelet nevet. Talán, mert a csapat szálláshelye egy első emele ti helyiségben van?
— Á, dehogy! Az Első Emeletnek semmi köze a lakóhelyünkhöz, például én személy szerint a hatodikon lakom. Ez egy fantázianév’ valamelyikünk csak úgy kitalálta. Először magunkon mértük le a hatást, s mi is megdöbbentünk az elnevezésen. Gondoltuk, ha magunknak is furcsa ez a meghatározás, mások is bizonyára megakadnak rajta.

— Ennek ellenére nem találom szerencsésnek ezt az elnevezést, hiszen el sem tudom képzelni, hogy egy külföldi országban hogyan hívnának benneteket. Hiszen annak idején még a Neotonnak is bonyodalmai voltak a névvel, pedig*hát azt sokkal könnyebb kiejteni egy külföldinek.
— Nagyon boldogok lennénk, ha már azon kellene gondolkodnunk, hogy milyen névvel kerüljünk fel a határon túli slágerlistákra, s azt hiszem, nem lenne nehéz a nevünket bármelyik más nemzet nyelvére lefordítani.

— Mindannyian fiatalok vagytok, te is alig múlhattál húszéves. Van-e olyan terved, melyet ha sikerül megvalósítanod, akkor elmondhatod, hogy elérted az életed célját?
— Ez a mi szakmánk azért is szép, mert az ember mindig kitűz egy célt maga elé, és után addig hajt, míg azt el nem éri, így haladhat mindig előre. Úgy hiszem, ha ilyenkor megelégednék,
akkor már nem lenne értelme a további életnek.

— Mi az az életedben, amit mindennél lényegesebbnek tartasz?
— Először az egészséges, természetes környezetet emelném ki; másodszor fontosnak tartom, hogy az ember életét ne zavarja meg semmiféle fegyver, egyszóval éljünk békében;
a harmadik pedig, hogy hazámban megtaláljam a helyemet, jól érezzem magamat.

— Egyetértesz a közmondással, mely szerint holtig tanul az ember, vagy amit fiatal korában elsajátít, azt hasznosítja a későbbiekben?
— Az ember negyven-, ötven-, hatvanévesen is tud még új dolgokat tanulni, csak kissé kellemetlen, ha ezeket a fiataloktól sajátítja el.

— Mit gondolsz. a Modern Talking zenéje hasonlít a Bad Boys Blue világához?
— Nem foglalkozom ilyen jellegű összehasonlításokkal, mert feleslegesnek tartom. Mindkét csapat külön zenei stílust játszik, ki-ki a maga módján. Mi nagyon jót mulattunk azon, amikor kijelentették, hogy az Első Emelet olyan, mint a Modern Talking, de voltunk már a magyar Kajas, Duran Duran; most már csak reménykedünk, hogy egyszer majd valamilyen klasszikushoz is hasonlítanak.

— A szeptemberben megrendezett SOS gálán, melynek bevételét a fellépők és a szervezők a Battonyai Gyermekfalunak ajánlották fel, ti is részt vettetek. Biztos vagy abban, hogy ez a felajánlásotok sokat segít a gyerekeken, az árvákon?
— Az ilyen jellegű koncertekről mindig vannak fenntartásaink, ezt is azért vállaltuk el, mert gyerekekről, emberekről van szó. Mi megtettük azt, ami tőlünk tellett, az utána lévő
folyamatot már nem tudjuk ellenőrizni, de bízunk benne, hogy a pénz jó helyre kerül.

— Szoktatok-e a fellépések előtt izgulni?
— Bizonyos drukkolás mindig van bennünk, hiszen helyszínenként változik a közönség.

Az Első Emelet azon együttesek táborába tartozik, melyek viszonylag gyorsan az élvonalba kapaszkodtak, s ez elsősorban rátermettségüknek, ügyességüknek és persze jópofa dalaiknak köszönhető. Ahogy azt új nagylemezükről is éneklik: „Állj, állj, állj, vagy lövök, a csatát én nyertem
. ..” Három éven belül, harmadszor újra . . .

Klikk és nézd meg a cikk milyen formában jelent meg a lapban.

Szólj hozzá!
Hirdetés
Hirdetés

Aradszky László – Ugye hosszú még az út?

Zorán levelet kapott: “elképesztően pazar lakoma volt.”