in

Az Omega zenészének újabb fellépése – Molnár György Elefánt folytatja

Hirdetés

Molnár György Elefánt és az Omega Elefánt Band az Ezer Lámpás Éjszakája székesfehérvári színpadán lép fel május 29-én 20.30-tól a Piac tér en.

2016-ban is Ezer Lámpás Éjszakája! Az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódóan idén 6. alkalommal kerül megrendezésre az Ezer Lámpás Éjszakája jótékonysági koncert- és programsorozatot országszerte.

A rendezvénysorozat székesfehérvári állomásának egyik jeles fellépője az idén Elefánt, aki új szólólemezét is bemutatja az élő koncert alkalmával. Fellépését követi majd az est fénypontja: a több ezer világító lufi magasba engedése, “Hogy minden gyermek hazataláljon”

Ismerősen cseng a név? Nem csoda: Molnár György (Elefánt) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar gitáros, zeneszerző, a legendás Omega együttes tagja. Nemrég megjelent stúdióalbuma igazi unicum a maga nemében. Friss, formabontó, elgondolkodtató – minden Omega rajongó polcán ott a helye. A lemezen Elefánt egy eddig még kevésbé ismert oldaláról mutatkozik be újra: ezúttal nem csak gitárosként, hanem mint szövegíró és énekes is hódít. A szövegek két nyelven íródtak, angolul és magyarul, a dalok pedig profi hangszerelésű, egyedi hangulatú nóták, amelyek a jövőbe mutatnak.

Elefánt pályafutása igen sokfelé ágazó, ahogy mondani szokták, ő sem mai gyerek: zenei karrierje még 1967-ben kezdődött, amikor a Decca együttes gitárosaként bontogatta szárnyait – ekkor figyelt fel tehetségére az Omega egy balaton parti koncert alkalmával, és mivel éppen gitárost kerestek , fel is ajánlották neki ezt a pozíciót. Az Omegában ragadt rá a közismert Elefánt becenév, amire azzal szolgált rá, hogy energikus gitározásának egy márkás mikrofon is áldozatául esett („Elefánt a porcelánboltban”).

Hamar kiderült, hogy zeneszerzőként is megállja a helyét az együttesben: első saját szerzeménye a Tűzvihar című dal volt 1969-ben, igazi dalírói tehetségét azonban inkább csak 1971-től, Presser Gábor távozása után bontakoztatta ki teljes valójában . Olyan dalokat írt, mint a Szomorú történet, a 200 évvel az utolsó háború után, aTörékeny lendület, Omegauto, A madár, A bűvész, Addig Élj, vagy az Omega legsikeresebb lemezének címadó dala, az Időrabló, de visszaköszön a keze munkája a legendás Fekete Pillangó-ban is.

Gitárosként a kezdetektől fogva jól kidolgozott szólókkal és sajátos hangulattal kápráztatja el a közönséget koncertjeiken, ez a különleges hangulat pedig szólókarrierjének dalaira is jellemző. Kevesen tudják, hogy nem a Red Fighter Elefánt első saját lemeze: bemutatkozó szólóalbumát még 1989-ben készítette el, Megszakadt kapcsolat címmel. Ezen nemcsak gitározott és az összes dal zenéjét szerezte, hanem nagy részüket ő maga is énekelte, néhánynak a szövegét is ő írta. 2016-ban bejelentette, hogy Omega Elefánt Band néven új zenekart alapít, amellyel a közeljövőben lemezbemutató turnéra is indul. A bemutatkozó dalhoz tartozó videoklip ‘Dél Keresztje’ címmel április 24-én – stílusosan György napon –  jelent meg.

Hirdetés
Hirdetés

Szólj hozzá!

Szandi Flipper Öcsire emlékezik: “lelkileg lesz nehéz feladat”

RTL Klub nagy bejelentése – erre senki nem számított