in

Az Országos Meteorológiai Szolgálat este közölte

2016 eddigi legviharosabb éjszakája – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat július 14-én.

Az idén már több nagyobb vihar is kialakult az ország területén, gondoljunk csak a júniusi 21-i szabolcsi jégverésre, vagy a keddi szombathelyi szupercellára, de minden kétséget kizáróan a legnagyobb területet érintő, károkokozó szélrohamokkal és rendkívül nagy mennyiségű csapadékkal végigvonult zivatarrendszer joggal vívta ki magának az idei év vihara címet.

Rövid mérleget készítettek a hullámzó fronthoz kapcsolódó “leg”-ekről.

Szerda délután már látszottak a változás első jelei: a Dunántúlon élénk széllel megérkezett a hűvösebb levegő, Tisza vonalában a forró légtömegben kipattantak az első zivatarok, Miskolc környékén egy magányos cella jégesőt okozott, de az igazán nagy durranás kora este kezdődött. Szentgotthárd környékén két szupercella lépett be az országba, az egyik egészen Zircig, a másik Zalaegerszegen keresztül a Balaton északi partján vonult végig károkozó szélrohamokkal.

Ezzel egyidőben dél felől Baranyában szintén intenzív zivatargócok jelentek meg, amelyek északkelet felé mozdultak tovább. A szupercellák és a déli zivatarrendszer egymás felé közeledett, a kettő közötti ütközőzónában, illetve akciócentrumban – ami épp a Balaton térségében volt – késő este gyakorlatilag gombamód fejlődtek ki a zivatarfelhők, és szinte egy óra leforgása alatt egy nagytérségű, szervezett zivatarrendszerré álltak össze.

Ez a nagyobb skálájú, konvektív felhőtömb az Északi-középhegység irányába mozdult tovább, benne a leghevesebb zivatarok még éjfél előtt a Mátrától egészen Lajosmizséig egy vonalszerű struktúrát vettek fel.

A kialakuló zivatarvonal (squall line) éjfélkor hozzávetőlegesen a Miskolc-Martfű vonalban okozta a leghevesebb időjárási eseményeket, többfelé felhőszakadás méretű csapadékot. Az éjszaka második felében a Dél-Alföldön is megerősödtek és vonalba rendeződtek a zivatarok, amelyek hajnalban hagyták el a keleti országhatárt.

Ugyanebben az időben a Dunántúlon egy újabb zivatarrendszer erősödött meg, a Balatontól a Mecsekig még egy squall line alakult ki, és ez már kissé legyengülve, kora reggel érte el a fővárost.

Összefoglalásként, az elmúlt 24 óra időjárási szélsőségeit is egy csokorba gyűjtötték (az Országos Meteorológiai Szolgálathoz csütörtök reggel 8 óráig beérkezett adatok alapján):

A szerdai országos maximum-hőmérséklet:      36,3°C Derekegyház (Csongrád megye)

A legalacsonyabb szerdai maximum síkvidéken: 25,4 °C, Szentgotthárd-Farkasfa (Vas megye)

A legerősebb széllökés:  129 km/h, Balaton közepe – keleti medence

117 km/h, Hajós (Bács-Kiskun megye)

A legnagyobb napi csapadékösszegek: 138,5 mm Poroszló (Heves megye)

103,2 mm Nemeskisfalud (Somogy megye)

95,9 mm Tab (Somogy megye)

Szólj hozzá!

Gyász! Felfoghatatlan veszteség érte a magyar irodalmat

Megérkezett Freddie új videoklipje – itt a Na jó, hello