A fiatal tehetség, Szabó Boldizsár az extrém kerékpározás bajnoka
A sérülések sem tartják vissza a veszélyes sporttól
A 19 éves Szabó Boldizsár, a downhill kerékpározás junior országos bajnoka nagy erőkkel küzd minden versenyén és edzésén is, ugyanis ez a sport a hegyikerékpározás extrém ága. A fiatal sportoló 2019-ben óriási győzelmet aratott hazánk legfontosabb versenyén, a Downhill Országos Bajnokságon Eplényben, 2020-ban a felnőtt mezőnyben 7. lett az OB-n. A tehetséges Boldi elmesélte, milyen nagy áldozatokkal jár egy ilyen sport, és hogy egy ilyen gépnek el kell viselnie azt, hogy alkalmanként 50-60 km/h-s sebességgel száguldanak a sziklás lejtőkön lefelé, és több tíz métert is repülnek.
A downhill a kerékpárversenyzés legveszélyesebb szakága, ám Boldit a sérülések sem tartják vissza, igyekszik kihozni magából a legjobbat, és külföldi versenyeken méltóképpen képviselni Magyarországot.
– Mit jelent a downhill? Mióta űzöd ezt a sportot? Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a sportággal?
– A downhill szó szerinti fordításban, „hegyről le”/„le a hegyről”-t jelenti. Ez a sportág a mountainbike kategóriának a legextrémebb szakága, ahol az erdei, sziklakertekkel, ugratókkal, tempós, nyitott szakaszokkal és gyökérkertekkel tarkított, kijelölt pályákon az óra ellen versenyzik az ember. Egy pálya átlagosan három-négy, de akár öt perces is lehet, ahol nem csak fizikálisan méretteti meg magát az ember, hanem mentálisan is. Én személy szerint, lassan hat éve űzöm komolyabban ezt a sportágat, akkor tettem szert az első komolyabb downhill bringámra, de előtte egy évig, egy fokkal alacsonyabb szintű, merev vázas biciklivel szeltük a hegyet egyik barátommal. Neki köszönhetem, hogy megismertem ezt a sportot. Egy iskolai biciklitúrán kezdődött az egész, ahol Márk barátom megkérdezte tőlem, hogy van-e kedvem felmenni vele a Normafára bringázni. Természetesen igent mondtam, de sejtésem sem volt, hogy erdőben lefelé fogunk siklani, én csak egy nyugodt tekerésre számítottam. A „túra” így is kezdődött, míg Márk meg nem állt egy erdei ösvény előtt, és kijelentette, hogy „Mi itt most le fogunk menni!”. Mivel mindig is szerettem lefelé gurulni, belementem, és első látásra bele is szerettem a sportba. Akkor én még versenyszerűen atletizáltam, de amikor időm engedte, felmentünk ketten a János-hegyre a saját határainkat feszegetni. Egyre nehezebb pályákat vállaltunk be, barátokra tettünk szert, de a legfontosabb az volt, hogy jól érezzük magunkat.
– A kerékpárnak az árát Te Magad kerested meg? Hány éves voltál akkor, mennyit kellett dolgoznod érte?
– Az első kerékpáromnak az árába a szüleim besegítettek, de a következő már saját tőkéből került megvételre. 16 éves korom óta dolgozom rendszeresebben, de már 15 évesen is mosogattam egy étteremben a nyáron. A mostani biciklim közel egy évnyi diákmunkám összegéből vásároltam meg, és nagyon örülök neki, hogy ezt a pénzt én teremtettem elő, és nem a szüleimre kellett támaszkodnom. Számomra így ennek a bringának sokkal nagyobb eszmei értéke van, mintha a szüleim vették volna meg.
– Voltak komolyabb sérüléseid?
– Sajnos, nem sajnos, mivel a downhill egy extrém sport, a sérülések kvázi elkerülhetetlenek.
A legkomolyabb sérülésem kulcscsonttörés volt, viszont azt sikerült kétszer is összehoznom. Emellett kisebb sérülések és zúzódások is voltak, de azok nem voltak számottevőek.
– Dolgozik Benned az adrenalin folyamatosan?
– Persze, ez elengedhetetlen, hogy dolgozzon bennünk. Mikor megyünk lefelé, a pulzus, a vérnyomás és az adrenalinszint mind növekszik, és minél nagyobb adrenalin löketet kap az ember, és minél magasabbra fel tudja tornászni a pulzusát, annál jobb teljesítményt tud magából kicsikarni. Mellesleg elég szűk helyeken száguldozunk az erdőben, és van, hogy közel, vagy akár több mint 10 méteres ugratókat repülünk át. Szóval az adrenalin működése bennünk elengedhetetlen.
– Jársz versenyekre? Szeretsz versenyezni? Melyik az eddigi felejthetetlen élmény?
– Próbálok minél több versenyre eljutni, de van, amikor az idő- vagy a pénzhiány közbeszól.
Versenyezni mindig is szerettem, mert mindig kihozza az emberből a maximumot, akármelyik sportról is legyen szó. Ott van az a nyomás, amit más életszituációban nem igazán tapasztal meg az ember. A felejthetetlen versenyem a 2017-es Szomód DH volt, ami egyben az első versenyem is, és ahol életem első csonttörését is megtapasztaltam.
– A 2019-es downhill OB-n győztél junior kategóriában. Milyen érzés volt áthaladni a célvonalon? Milyen felkészülést igényelt?
– Fantasztikus érzés volt elérni a célvonalat, mert az azelőtti OB-n sikerült egy hatalmasat esnem, ami egy agyrázkódással és egy törött sisakkal járt. Viszont abban az évben úgy voltam vele, hogy megyek egy biztonsági kört, teljesen hibamentesen, és elég lesz valamire. Szerencsémre egy bajnoki címre volt elég. Sokat tudtam volna még az időmből faragni, de tényleg arra mentem, hogy biztonságban leérjek a hegyről. Sajnos 2019 áprilisának a végén sikerült eltörnöm a kulcscsontom, így 5 hetem volt felkészülni az országosra. Ezalatt megpróbáltam a lehető legtöbbet bicajozni, az erőnlétemet fejleszteni. A cél még mindig ott lebegett előttem, de messzibbnek tűnt mint a szezon elején. Folyamatosan kikövetkeztettem, hogy hol vagyok gyenge, és a végére egész jól kijött a matek.
– Milyen érzéssel tölt el, hogy 2020-ban, 18 évesen pedig a felnőtt mezőnyben 7. lettél az OB-n?
– Őszintén, nem voltam vele megelégedve. Tudtam, hogy több van bennem, de sajnos nagyon ráfeszültem a versenykörömre, és emiatt olyan hibákat vétettem, amelyek teljesen elkerülhetőek lettek volna. Új csapatban voltam, új bringával, és tudtam, hogy mindenki örülne, ha jól szerepelnék. Visszagondolva már nem stresszelném magam ezen ennyire, de mindig tanul valami újat az ember, amiből tud építkezni. Idén kihozom magamból a maximumot, és meglátjuk, mire lesz elég.
– Milyen versenyre készülsz? Mi a további célod? Mi motivál?
– Én már csak annak is örülnék, ha ki tudnánk menni minél többet külföldre versenyezni, mert azokon a pályákon fejlődik a legtöbbet az ember. Az elsődleges verseny az OB, de minden versenyre ugyanolyan mentális és fizikai felkészültség kell. Idén szeretnék a válogatottba beleférni, tavaly tartalék voltam, idén jó lenne egy teljes hely. A legfőbb motivációm, hogy mindig a létező legjobb kedvvel tudjak kerékpározni, és így kihozni magamból a legjobbat. Emellett tudom, hogy vannak még kiaknázatlan területeim, mind tudásilag mind a mechanikai oldalon, és ezeket fejleszteni és tökélesíteni szeretné
