in

Bán Mór Hunyadi sorozat – infok itt

Bán Mór Hunyadi sorozat – infok itt.

NFI: új szintre emeli a hazai filmgyártást a készülő Hunyadi-sorozat

Európa megmentőjéről, Hunyadi Jánosról készül korábban sosem látott nemzetközi léptékű tíz részes tévésorozat külföldi partnerekkel, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és a TV2 közreműködésével.

Az NFI pénteki tájékoztatása szerint a forgatókönyv alapjául Bán Mór nagy sikerű Hunyadi-sorozata szolgált, a producer Robert Lantos, a rendezők a magyar származású George Mihalka, Nagypál Orsi és Robert Dornhelm. Már folynak az előkészületek és a szereplőválogatás, a forgatás 2022-ben kezdődik.

A Hunyadi-sorozatot a Variety című magazinban jelentette be a cannes-i filmfesztiválon a Beta Cinema nemzetközi forgalmazó.

“Hunyadi és a nándorfehérvári csata óriási jelentőségű volt a középkorban, évtizedekig meghatározta földrészünk sorsát. Ma, a felülmúlhatatlanul népszerű sorozatok korában látványos, szívhez-lélekhez szóló élményként tudjuk eljuttatni a közönséghez világszerte ezt a dicső történetet. A hazai filmgyártás eddigi léptékét túlszárnyaló alkotást élvonalbeli filmesekből álló nemzetközi stáb közép-európai helyszíneken forgatja. A páratlan alapanyag, a kiváló hazai szakemberek, a világsikereket jegyző Robert Lantos, a Beta Cinema világforgalmazó és a Kormány jelentős támogatása együtt biztosítja, hogy a hazai sorozatgyártás nemzetközi szintre lépjen” – idézi a közlemény Káel Csabát, a magyar filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost, a Nemzeti Filmintézet elnökét.

A tíz részes Hunyadi-sorozat állami támogatásának többségét – kormányhatározat alapján 6,9 milliárd forintot – a kormány biztosítja, míg a Nemzeti Filmintézet saját keretéből 3,6 milliárd forint támogatást nyújt. Az előkészületek már javában folynak, a forgatás jövőre kezdődik – olvasható a közleményben.

“Fontos része volt eddigi pályafutásomnak, hogy 6 filmet készítettem Magyarországon. A Hunyadi-sorozat mégis igazi premier lesz, hiszen először forgatok magyar színészekkel magyar nyelven egy igazi magyar történetet” – fogalmazott Robert Lantos, a sorozat kanadai magyar producere, aki a 70-es évek óta számos kiemelkedő sikerű filmalkotást jegyez (Barney és a nők, Eastern Promises-Gyilkos ígéretek, Csodálatos Júlia, Az ítélet, Az igazság fogságában, A napfény íze, Eljövendő szép napok, Karambol) és szinte az összes világsztárral dolgozott.

A produceri csapatot Krskó Tibor (Sorstalanság, Szabadság, szerelem, A nevek dala), Hazai Cecília és Hazai Kinga alkotja.

A Hunyadi-sorozat showrunnere, a magyar származású George Mihalka több száz órányi prémium tartalmat készített televízióknak és tucatnyi mozifilmet, munkásságát a Kanadai Rendezők Céhe is díjazta.

“Amióta gyerekként elhagytam Magyarországot, az volt az álmom, hogy visszatérjek és dolgozzak a szülőföldemen és az anyanyelvemen. Örülök, hogy része lehetek ennek a mesés csapatnak és az első Magyarországon gyártott és forgatott nemzetközi sorozatnak” – fogalmazott.
Az egyik legsikeresebb magyar rendező, Nagypál Orsi (Nyitva, Terápia) mellett a temesvári születésű Robert Dornhelm (Mária Terézia, Apám bűnei, Anne Frank igaz története) is epizódrendező lesz.

A Hunyadi-sorozatot George Mihalka, Lengyel Balázs, Lovas Balázs, Ruttkay Zsófia és Veres Attila írta Bán Mór közönségsikernek örvendő regénysorozata alapján – közölte az NFI.

MTI

Szólj hozzá!

Tiltott gyümölcs 104. rész magyarul – nézd online

Távozz tőlem sátán videa – nézd meg online!